Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője szerdán, a munka ünnepe alkalmából tartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: a baloldal, Gyurcsány, Bajnai és Mesterházy, akik együtt tették tönkre az országot, majálisaikon „üres lufikat eregetnek”, de be kell látni, együtt szúrták hátba a munkavállalókat a szélsőséges gazdaságpolitikájukkal.
A kormánypárti politikus értékelve a második Orbán-kormány elmúlt hároméves tevékenységét azt mondta: a bírálatokkal szemben az az igazság, hogy jobboldalon, szemben a baloldali kormányok nyolcéves cselekedetével, eddig is komoly és eredmények születtek, amelyek az unió tagállamaihoz viszonyítva is kimagaslóak. Statisztikai adatokra hivatkozva azt mondta: az elmúlt év első negyedévéhez viszonyított adatokhoz képest jelenleg 26 ezer emberrel többen dogoznak. 160 ezerrel több a foglalkoztatottak száma, mint a baloldali kormányzás idején, szemben más uniós tagállamokkal, Magyarországon 3 éve folyamatosan nő a foglalkoztatottság, miközben más uniós tagállamokban, 26-27 százalékot is eléri az állástalanok aránya.
Selmeczi kijelentette: Magyarország az unió más tagállamaihoz képest is sokkal jobban teljesít, mert egyrészt magasabb a foglalkoztatottság, 63 ezer forintról 93 ezer forintra emelték a minimálbért, itt a legalacsonyabb, 16 százalékos a maximalizált személyi jövedelemadó, 900 ezer gyermekes családot segíti a családi adókedvezmény, munkahelyvédelmi akcióterveket indítottak el, 19 százalékról a felére csökkentették a vállalkozások nyereségadóját. A kormánypárt szóvivője azt mondta: a baloldal most ezt az eredményt akarja elhazudni és elvenni az emberektől mindazt, amit a jelenlegi kormány adott. Hozzátette: Bajnai és Mesterházy csökkentené a minimálbért, magasabb adókat vetne ki, és mivel ellenzik a rezsicsökkentést, az emberek újra rosszabb körülmények közé kerülnének.
Czomba Sándor foglalkoztatásért felelős államtitkár a Lánchíd Rádióban arról beszélt, hogy szerinte ez azért is van, mert a kormány 11 ágazatban segíti a vállalkozásokat abban, hogy a minimálbér megemelése ne okozzon gondot a működésükben.














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!