Fontos, hogy a németek meg legyenek elégedve Magyarországgal

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Martonyi János német kollégájával, Guido Westerwellével tárgyalt. A magyar belpolitikai helyzetről és a beruházási légkör javításáról is szó esett.

WA
2013. 05. 06. 13:45

A magyar külügyminiszter arról is beszélt, hogy a budapesti Andrássy Egyetem – ahol a tárcavezetők a sajtótájékoztatót követően beszédet mondanak – egyre fontosabb intézmény, egyre jelentősebbé válik a térségben. Növelni szeretnék a Délkelet-Európából, Nyugat-Balkánról ideérkező diákok számát, az a cél, hogy az intézmény a német nyelvű oktatás fellegvára legyen a régióban – tette hozzá.

Guido Westerwelle kiemelte: az Andrássy Egyetem az egyetlen német nyelvű egyetem Németországon kívül, és ez is a két ország barátságát bizonyítja. Közölte: idén ünnepelik a Magyarország és az NSZK közötti diplomáciai kapcsolatok felvételének 40. évfordulóját, a két ország kapcsolatai egyre szorosabbak és sokszínűbbek. A németek hálával gondolnak a magyarokra, akik jelentősen hozzájárultak a német újraegyesítéshez – jegyezte meg.

A német külügyminiszter megemlítette, hogy nemzetközi kérdésekről is tárgyaltak. Szíriával kapcsolatban kiemelte: aki az országban vegyi fegyvert vet be bármely oldalon, súlyos bűncselekményt követ el. Az ENSZ-nek fel kell tárnia a vádakat, tisztáznia kell a helyzetet, Damaszkusznak pedig be kell engednie a világszervezet független megfigyelőit – hangoztatta.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.