Gyurcsány kemény üzenetet küldött Bajnainak

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Gyurcsány Ferenc május 1-jei beszédében azt üzente Bajnai Gordonnak, hogy ha nem lesz együttműködés, akkor ezentúl hívják magukat „Külön 2014”-nek.

KA
2013. 05. 01. 13:02

Gyurcsány azt üzente Bajnainak, hogy ha nem lesz együttműködés, akkor ezentúl hívják magukat „Külön 2014”-nek. Gyurcsány Bajnaira célozva közölte, hangzatos, ahogy korszakváltásról beszélnek, de korszakváltásra van szükség a magunk ügyeiben is, és ehhez a bukott miniszterelnök szerint a taktikai küzdelmek félrerakására van szükség. Ezt azzal indokolta, hogy nem nyaralni megyünk a Balatonra és nem baráti családokat keresünk a társasutazáshoz. Közölte, hogy a demokratikus összefogásban szükség van Bokrosra, Kunczére, Fodorra, a szocdemekre, Schmuck Andorra, a szakszervezetekre és a civilekre is. „Rohadtul utálom a pávatáncot, akkor is, ha a kormány csinálja, és akkor is, ha az ellenzék.”

A bukott miniszterelnök szerint nem kell bocsánatot kérni 2004-ért, és azok ellen kell állást foglalni, akik nem viselnek felelősséget Magyarország sorsáért. Szintén nem kell bocsánatot kérni 2006-ért sem, mert a rendőrök az alkotmányos rendet védték – tette hozzá.

Küzdelmet, harcot kívánok az ellenzéknek, és soha nem fogjuk feladni – zárta beszédét Gyurcsány Ferenc, majd a pódium mellett dedikálásba kezdett.

Bajnai Gordon volt miniszterelnök arról beszélt, hogy saját gyártású házi válság van Magyarországon. A jelenlegi kormányzatot, a „mindenki annyit ér, amennyije van” kiragadott idézet jellemzi. Hülyítik az országot a rezsiátveréssel, amely csak a választásokig tart, és elsősorban azoknak ad, akik az úszómedencéjüket fűtik – tette hozzá.

Jávor Benedek úgy látja, a munkanélküliség csak azért van 12 százalékon, mert a közmunkás-adatokkal kozmetikázzák, szerinte a közmunka megalázó fizetéssel és körülmények között tartja az álláskeresőket, és nem teremt valós értéket. Bajnai szerint a közmunkára szükség van, de kormányra kerülésük esetén a képzést is be fogják építeni, hogy valódi álláshoz jussanak a munkakeresők. Az Együtt 2014 rendezvényén körülbelül 200-an gyűltek össze.

Az MSZP színpadán Horváth Csaba után a párt elnöke és frakcióvezetője, Mesterházy Attila kezdte el beszédét. Azt mondta, hogy Orbán Viktor rosszabbul teljesít és Európa-ellenes, mert semmire sem tartja az európai értékeket. Orbán Viktor meggyalázta a Szent István-i értékeket – tette hozzá az MSZP elnöke.

Mesterházy úgy véli, hogy atomjaira kell zúzni a centrális-orbáni erőket, és egy teljesen új rendszert kell felépíteni, aminek az alapja a dinamikus gazdaságpolitika és az erős demokrácia.

Mesterházy Attila beszéde után tudósítóink a Budapest-sátor felé tartanak, ahol 14 órától Szanyi Tibor beszél majd – ígérete szerint egészen fura öltözetben lesz. Az MSZP-nél Fluor Tomi lépett színpadra, miközben a DK-nál Gyurcsány még mindig dedikált.

Mesterházy Attila azt is kiemelte, hogy a „rendszerváltozáshoz” erős többség kell, ezért sem politikai, sem technikai akadálya nem lehet annak, hogy az ehhez szükséges ellenzéki egység megszülessen.

Bejelentette, ennek érdekében megküldi a Demokratikus Koalíciónak (DK), a Magyarországi Szociáldemokrata Pártnak, a Szövetségben Együtt Magyarországért pártnak és a Fodor Gábor vezette Liberálisoknak azt a megállapodást, amelyet a szocialista választmány szombaton Bajnai Gordonnal, az Együtt–PM szövetség vezetőjével kötött. Ebben egyebek mellett arról állapodtak meg, hogy a parlamenti választáson az egyéni körzetekben egy közös jelöltet állítanak a Fidesszel szemben.

Mesterházy Attila felszólította a kormányfőt, kényszerítse Balogh József fideszes képviselőt arra, hogy „tűnjön el a közéletből”, miután kiderült, hogy „több éven át verte a feleségét”.

A pártelnök beszédét Gyurcsány Ferenc DK-elnök is meghallgatta, miután beszédet mondott pártja majálisán, ugyancsak a Városligetben.

Horváth Csaba, a szocialista párt alelnöke és fővárosi frakcióvezetője arról beszélt, kevesebb mint négyszáz nap van a parlamenti választásig, és nem sokkal később lehetőség nyílik arra is, hogy a budapestiek leváltsák Tarlós Istvánt. A főpolgármesterről az MSZP-s politikus azt mondta, nem a budapestiek érdekét képviseli, amit szerinte az is alátámaszt, hogy „átjátszotta” az iskolákat és a kórházakat az államnak.

A beszédeket egy-két ezer fős tömeg hallgatta.

Feltűnést keltett Szanyi Tibor MSZP-s képviselő, aki egy EU-s zászlót terített magára palástként, és azzal vonult be a Budapest-sátorba, ahol előadást tartott A baloldaliság és az európaiság közös pontjai címmel. Sajtóértesülések szerint Szanyi listavezető szeretne lenni az európai parlamenti választásokon. A képviselő megismételte, amit már a legnagyobb közösségi oldalon közzétett, miszerint fizetett szabadság járjon azoknak, akik 2014-ben elmennek szavazni.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.