Hölvényi: Nemzetépítő szerepe van az egyháznak

Az alaptörvény elismeri a kereszténység nemzetmegtartó szerepét, becsüli az ország különböző vallási hagyományait – fogalmazott péntek este az Emmi egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára, Hölvényi György.

BuL
2013. 05. 25. 7:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hölvényi György a Magyar Pax Romana által szervezett Az önmagából kilépő egyház víziójáról című 55. konferenciáján tartott péntek esti előadásában kitért a kormány egyházpolitikájának alapjára, amely szerint a cél visszaállítani a bizalmi viszonyt az egyházakkal, hiszen a nemzet érdekében végzett közös tevékenységben a kormány fontos stratégiai partnerei.

A közlés szerint a konferencia a keresztény emberek számára meghatározó fontosságú, mivel témája a 2013 tavaszán megválasztott Ferenc pápa első megnyilatkozásairól és a keresztény értelmiség számára érvényes társadalmi cselekvésről szólt.

Az államtitkár az előadásában arra hívta fel a figyelmet, hogy Ferenc pápa személye az egyház megújulását, modernizálását, megnyílását szimbolizálja, megválasztásával az egyháznak meg kell határoznia magát a világgal való kapcsolatában. „Az egyházak nagyon fontos spirituális erőt hordozó közösségek, értékközösségek, amelyek társadalmi szerepvállalásukkal, közösségformáló erejükkel részt vesznek a társadalom, ha úgy tetszik, a nemzet építésében” – hangsúlyozta felszólalásában az államtitkár.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.