Kitelepítés: bombát találtak a Várbazárban

Összeült a helyi védelmi bizottság a budai Várbazárban talált világháborús bomba miatt.

WL
2013. 05. 21. 20:06
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kisdi Máté elmondta, hogy a honvédség tűzszerészei, a rendőrség, a katasztrófavédelem, illetve a fővárosi kormányhivatal és a kerületi önkormányzat képviselőiből álló bizottság döntése 30-40 lakóházat és 2 szállodát érint. Az első becslések szerint 600 és 1000 közötti azok száma, akiknek el kell hagyni otthonukat. A kitelepített emberek befogadóhelyéül az I. kerületi Petőfi Sándor Gimnáziumot jelölték ki. A kitelepítés 22 óra tájban kezdődik, annak végrehajtása várhatóan eltart néhány óráig. A tűzszerészek ezt követően látnak munkához – mondta a katasztrófavédelmi szóvivő.

A Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje, Németh-Zsohár Agnieszka korábban azt közölte az MTI-vel, hogy a Várbazár területén, az Országos Széchényi Könyvtár közelében végzett felújítási munkálatok során került elő egy 70 kilogrammos német repeszbomba, oldalán olyan gyújtószerkezettel, amit nem szabad elmozdítani, mert bármikor robbanhat.

A kommunikációs tiszt tájékoztatása szerint a munkálatok idejére lezárják a Palota utat, az Ybl Miklós teret, a Sikló utcát, az Árpád utcát, valamint a Lánchíd utcát a Clark Ádám térig, továbbá a budai alsó rakpartot az Ybl Miklós utca és a Döbrentei utca vonaláig.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.