Közel a megállapodás az EU-val az ügyáthelyezésről

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Navracsics Tibor szerint a bírósági ügyáthelyezések csak a rövid távú megoldását jelenthetik a bírósági ügyhátralék csökkentésének.

BL
2013. 05. 03. 11:35

Dean Spielmann, aki Navracsics Tibor meghívására érkezett Magyarországra, a továbbiakban a Kúria, az OBH, illetve az Alkotmánybíróság elnökével és a legfőbb ügyésszel is megbeszéléseket folytat.

Az Emberi Jogok Európai Bíróságának elnöke a magyar igazságügy-miniszterrel folytatott tárgyalását követően rövid annyit nyilatkozott, örül, hogy a demokrácia, a jogállam és az emberi jogok biztosítását képviselve a magyar igazságszolgáltatás valamennyi fontos szereplőjével találkozhat.

Az igazságszolgáltatás lassúságát Orbán Viktor miniszterelnök is szóvá tette péntek reggel sugárzott rádióinterjújában, kifogásolva, hogy a közelmúltban súlyos bűncselekmények elkövetőit engedték ki az előzetes letartóztatásból, mivel ügyükben négy év elteltével sem született ítélet. „Közöttünk járnak idős embereket a pénzükért megölő bűnözők, mert a magyar igazságszolgáltatás nem volt képes őket időben elítélni. Ez megengedhetetlen” – mondta.

A miniszterelnök közölte, azt kérte Navracsics Tibor igazságügy-minisztertől, járjon utána ennek. Alapos vizsgálatra van szükség, hogy meg lehessen szüntetni azokat az akadályokat, amelyek lehetetlenné teszik, hogy kellő időben szülessenek meg az ítéletek – mondta a kormányfő.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.