Az elnök a Képviselői Irodaház melletti parkban, egy molinó előtt tartotta sajtótájékoztatóját, amelyen az EGYÜTT a Maffiabaloldal felirat volt olvasható Mesterházy Attila MSZP-elnök, Portik Tamás vállalkozó, Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon korábbi miniszterelnökök fényképe felett.
Demeter Ervin, az első Orbán-kabinet titokminisztere pénteken azt mondta, nem véletlen félrelépés Laborc Sándor szövetkezése Portik Tamással, ugyanis a Gyurcsány-kormány időszaka alatt üzemszerűen használták politikai és alvilági célokra a titkosszolgálatokat.
Kósa Lajos csütörtök reggel a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában arról beszélt, hogy „politikai bűnözők vannak a szocialisták között”, s amíg ezt az MSZP nem tisztázza, addig nem lehet demokratikus és normális pártnak tekinteni.
Ágh Péter azt mondta, a magyar emberek jó részével együtt tudni akarják azt is, mit jelent az, hogy Gyurcsány Ferenc szerint Bajnai Gordonnak legalább annyi köze van a Portik–Laborc-ügyhöz, mint neki, és választ várnak arra is, Bajnai Gordon miért nem tett semmit az ellen, hogy az MSZP rendszeresen együttműködött a magyar maffiavezérekkel. Amíg ezeket a kérdéseket nem tisztázzák, nincs erkölcsi alapjuk arra, hogy bárkiről ítéletet mondjanak – fűzte hozzá.
A Fidelitas elnöke megdöbbentőnek mondta, hogy a „Gyurcsány–Bajnai-szövetség” az alvilág vezérével lepaktált a 2010-es választások előtt annak érdekében, hogy az akkori ellenzékről lejárató információkat gyűjtsenek. A baloldal az eszközökben nem válogatott – mondta –, hozzátéve: azzal a Portik Tamással kötöttek paktumot, akit több gyilkossággal is vádolnak.
Mint ismert, őrizetbe vette május 4-én a rendőrség a Portik család érdekeltségébe tartozó cég két vezetőjét csalás gyanújával. A Magyar Nemzet úgy tudja: az akció összefüggésben lehet a Laborc–Portik-találkozókkal és az ott megrendelt, Fidesz elleni lejárató kampánnyal.
Orbán Viktor miniszterelnök tegnap azt mondta: várja, hogy kiderüljön, ki adott megbízást Laborc Sándornak, hogy „bűnözőkkel szűrje össze a levet”. Kövér László házelnök pedig nemzetbiztonsági szempontból az elmúlt húsz év morális mélypontjának nevezte a Laborc–Portik-ügyet.














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!