Nézőpont: a kormányprogram kétharmada már megvalósult

A kormányzati ciklus harmadik évének végén a kormány már csaknem háromnegyedét (69 százalékát) teljesítette a 2010. május 29-én elfogadott kormányprogramban vállaltaknak – állapította meg a Nézőpont Intézet elemzésében, amelyet szerdán juttatott el az MTI-hez.

MNO
2013. 05. 22. 11:05
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kifejtették: a Nemzeti Együttműködés Programja című dokumentumban szereplő öt terület közül továbbra is a „rend” a legsikeresebb, amelynek céljai 86 százalékban teljesültek, mögötte a demokratikus normák fejezetben vállalt kötelezettségek teljesítése áll 75 százalékkal. A középmezőnyben található az egészségügy és a szociális biztonság témája, amelyekben az ígéretek 67-68 százalékban valósultak meg. Nem sokkal marad el – 66 százalék – a gazdaság fejezet céljainak megvalósítása sem.

Az intézet kiemelte: az öt „nemzeti ügy” mindegyikéért több minisztérium felel, így az eredményesség nem az egyes tárcák teljesítményét méri, hanem az összkormányzati teljesítményt. Az elemzésben a rend fejezettel kapcsolatban azt írták: az egyik legjelentősebb intézkedés a 2010 júliusa óta hatályos „három csapás” törvény, amelynek hatására a nyomozó hatósági és ügyészségi bűnügyi statisztika adatai szerint csökkent az erőszakos bűnelkövetések, valamint az emberölések száma. Az elmúlt három évben a kormány a jogszabályi környezet változtatásával igyekezett megerősíteni a demokratikus normákat – emelte ki a Nézőpont Intézet. Kifejtették: az igazságszolgáltatás függetlensége szempontjából fontos garancia, hogy a bírói reform a szükséges átalakítások mellett megőrizte a rendszeren belüli fékeket és ellensúlyokat. Abíróságok autonómiáját erősíti az a rendelkezés, amelynek értelmében a bírákat továbbra is objektív kritériumrendszer szerint nevezik ki – vélekedtek. Megjegyezték: a bírák által választott Országos Bírói Tanács hatásköre tovább erősödött, a bíráskodás hatékonyságának személyi és anyagi feltételei erősödtek.

Az egészségügyről az elemzésben azt írták, hogy a struktúraváltás folytatódott az elmúlt egy évben a Semmelweis-terv alapján, amely az ellátórendszer fejlesztésének legfontosabb stratégiai dokumentuma. „Az egészségügy elmúlt három évét sikeres krízismenedzsment és a működőképesség biztosítása jellemezte” – állapították meg. Hozzáfűzték, hogy a kórházak állami tulajdonba vétele zökkenőmentes volt, nem okozott fennakadást a betegellátásban. A szociális biztonság fejezetről az intézet kiemelte: a kormány szociális politikájának központjában a családok védelme áll, ezt a gyermekvállalás ösztönzésével, az ellátórendszerek átláthatóvá és fenntarthatóvá tételével kívánja elérni a kabinet.

A kormány bölcsődeépítési pályázatot hirdetett, így több mint 3 ezerrel nő a férőhelyek száma, továbbá 14,68 milliárd forintot biztosított óvodaépítési és -fejlesztési tervekre. Megjegyezték: 2012 végére 34 ezerrel több nőt foglalkoztattak a KSH adatai szerint. A gazdaságról az intézet azt írta, hogy az elmúlt három év a válságkezelésről, a pénzügyek rendbetételéről szólt. A fő célok mellett következetesen kitart a kormány, folytatódtak a megkezdett intézkedések, ugyanakkor a gazdasághoz kapcsolódó vállalások nagy része nem azonnal teljesül. Úgy látják, „a legemblematikusabb gazdasági ígéret” az egymillió új munkahely megteremtése tíz év alatt. Ugyan időarányosan elmaradnak a meghatározott céltól, de kedvező, hogy a vártnál rosszabb gazdasági helyzetben is sikerült bővíteni a foglalkoztatottak számát 2010-hez képest.

Közölték: sok változás történt az adózásban is, a kormányváltás óta eltelt időszakban a munkajövedelmet terhelő adókról a fogyasztási adókra került át a hangsúly. Az elmúlt évben egyszerűsödtek az adóbevallások, de az adók számában jelentős változás nem történt. Ugyan időközben módosultak és kiegészültek a kormányzati célok, mégis fontos nyomon követni a választási ígéretek teljesülését, így évről évre megvizsgálják, miként halad a kormány programjának megvalósítása – olvasható az elemzésben. Hangsúlyozták: szeretnének objektív képet adni a kormány eddigi munkájának eredményéről, az egyes célok teljesülésének értékelésekor ugyanakkor elsősorban szakértőik véleményére támaszkodtak.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.