Pintér: Jobban dolgozott a rendőrség

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A belügyminiszter szerint a bűncselekmények száma esett, így elmondható, hogy az elmúlt egy évet tekintve jobban dolgozott a rendőrség.

NT
2013. 05. 28. 12:26

Ugyancsak a független képviselő kérdésére mondta el Pintér Sándor azt is, hogy a kiskorúak előzetes letartóztatása csak kiemelt bűncselekményekben, meghatározott esetekben lehetséges, de amikor egy diák megöli a másikat, indokolt.

Wittner Mária (Fidesz) érdeklődésére a belügyminiszter kifejtette: tüntetést rendőri eszközökkel feloszlatni nem kellett az elmúlt évben, mert a megelőző munka és a helyszíni rendőri fellépés megfelelő volt. A Fidesz székházánál szervezett demonstrációról közölte: a közterületen történt tevékenységet a rendőrség ellenőrizte, magánterületen azonban csak igény esetén avatkozhat be, és ilyen kérés nem érkezett.

Varga László (KDNP) kérdésére a tárcavezető arról is beszélt, hogy a benzinkutakat fizetés nélkül elhagyók esete valóban probléma, ezért együttműködést kezdeményeztek a nagyobb benzinkútkezelőkkel, így a Mollal, hogy rendszámfelismerő rendszer kiépítésével szorítsák vissza az ilyen bűncselekményeket.

Lendvai Ildikó (MSZP) arról érdeklődött, hogy a kényszervallatás enyhébb formái, „az egy-két pofonos” esetek mennyire elterjedtek. A belügyminiszter hangsúlyozta: minden olyan esetet, amikor egy rendőr bűncselekményt követ el, parancsnoki vizsgálat követ – közölte.

Kulcsár Gergely kérdésére a tárcavezető kijelentette: jelentős illegális migráns- és menekülthullám érte el az országot. Ezért volt szükség a menedékjogi őrizet bevezetésére, a menedékkérők őrizetbe vételi lehetősége az EU-ban létező gyakorlat. Mivel a táborok megteltek, újabb zárt és nyílt táborokat akarnak létrehozni – jegyezte meg.

A jobbikos képviselő a hétvégi DVSC–Ferencváros futballmérkőzésen alkalmazott rendőri fellépésről is kérdezte Pintér Sándort, aki úgy válaszolt: a kialakult garázda magatartást akarta kezelni a rendőrség, és hamarosan elkészül a jelentés a történtekről. Sajtóhírek szerint a vasárnapi bajnoki mérkőzés után egy rendőri beavatkozás során rosszul lett egy kilencéves kislány, vélhetőleg a szemébe kerülő könnygáztól. Az FTC honlapján az olvasható, hogy a klub írásbeli tájékoztatót kér a rendőrségtől a beavatkozás okáról. Kattintson a videóért.

A belügyminiszter beszámolóját a bizottság 12 igen, 3 nem szavazattal, 2 tartózkodás mellett elfogadta.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.