Véget ért a hahások akciója az Emminél

Véget ért azoknak hahásoknak az akciója, akik reggel fél tízkor megrohanták az Emmi Szalay utcai épületét.

MNO
2013. 05. 31. 9:39
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Pénteken délben véget ért a hahás akció – jelentette a Hír Televízió tudósítója a Szalay utcából. Délelőtt nagyjából húsz, HaHához köthető aktivista rohanta meg az Emberi Erőforrások Minisztériumának épületét – a hvg.hu és az Origo beszámolója szerint. A fiatalok behatoltak az épületbe, ahol a biztonsági őrök rájuk zárták az ajtókat, így egy részük bent ragadt a minisztérium dolgozóival együtt. Ezt követően a helyszínre érkezett a rendőrség is, akik igazoltatták az akció résztvevőit. A tüntetők közül néhányan transzparenseket tartva vonultak az Emmi épülete elé.

A hahásoknak sikerült megállapodni Klinghammer István felsőoktatásért felelős államtitkár kabinetfőnökével, hogy szerdán tárgyalóasztalhoz ülnek, és erről írásos dokumentum született. A minisztérium épülete előtt tüntetők között megjelent Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke is.

A HaHa az akcióval kapcsolatban közölte, annak célja, hogy leváltsák a minisztérium jelenlegi vezetését, akik véleményük szerint „rettenetesen végezték" munkájukat. A Hallgatói Hálózat aktivistái március 7-én a Fidesz-székház udvarára törtek be.

Nyilvánvaló az összefüggés az aktivisták pénteki és a május 27-én tartott akciója között. Akkor a hahásoknak köszönhetően kellett lezárni az egész Lánchidat, mert egy molinót feszítettek ki a tartópillérjére, „közös ország, közös iskola, Emmi, 5. 26., Szalay utca 13.” felirattal. Ebből arra is lehet következtetni, hogy már május 26-án is terveztek valamit.

Mint ismert, mind a radikális baloldali módszerekkel operáló szervezet, mind Bajnaiék pártja igyekezett azt a látszatot kelteni, hogy nem működnek együtt, pedig már a Fidesz székházának elfoglalásakor is nagy számban képviseltette magát a HaHa. Megmozdulásukat a Milla és a PM aktivistáival közösen szervezték. Korábban pedig alternatív osztályfőnöki órának álcázott propaganda-előadást tartottak egy középiskolában. A Magyar Nemzet korábbi cikkében rámutatott arra is, hogy a baloldali pártokkal tandíjügyben egy platformon lévő egyetemfoglalók miért György Péter tanszékén vannak jelen leginkább.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.