Végső búcsút vettek Horthy Istvánnétól

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Halálával zárult le végleg a Horthy-korszak – mondta Kenderes polgármestere a búcsúztatón.

BL
2013. 05. 02. 15:57

Ifjabb Horthy István megemlékezésében arról beszélt: örökké hálás lesz édesapjának azért, hogy édesanyját választotta. Elmondta: édesanyja mindig erős volt, és élete utolsó pillanatáig megőrizte méltóságát, hiszen mindössze kétnapi gyengélkedés után, három generáció jelenlétében tért meg teremtőjéhez. Úgy fogalmazott: egy csepp szomorúságot sem érez, mert tudja: édesanyja itt van velük, talán még közelebb, mint eddig.

Horthy Istvánné gróf Edelsheim-Gyulai Ilona április 18-án hunyt el életének 96. évében Angliában. Özvegy Horthy Istvánnét 1993-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével tüntették ki a második világháború idején kifejtett ellenállási tevékenységéért, a kiugrási politika támogatásáért, valamint a portugáliai magyarság körében végzett munkássága elismeréseként. 2001-ben mutatták be Becsület és kötelesség című könyvét, 2011-ben Budapesten az I. kerület díszpolgárává avatták.

Horthy Miklós egykori kormányzó menyét százak kísérték utolsó útjára Kenderesen, ahol a család mauzóleumában, hozzátartozók és barátok szűk körében helyezték örök nyugalomra. A gyászszertartáson részt vett Mádl Dalma és Antall Józsefné, valamint Boross Péter egykori miniszterelnök és Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter is.

Özvegy Horthy Istvánnétól szerdán a budapesti Belvárosi Nagyboldogaszony-főplébánia-templomban vettek végső búcsút tisztelői. A budapesti gyászünnepségen Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke azt mondta: Horthy Istvánné élete és magatartása példázata annak a szerény, de annál állhatatosabban képviselt asszonyi áldozat- és feladatvállalásnak, amely nélkül üresebb lenne az élet és a történelem.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.