Az Orbán-kormány szembenézett a valóssággal

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Lázár János szerint ezért erős a kormány teljesítménye és azért is, mert nem kötött kompromisszumokat.

NT
2013. 06. 24. 21:58

Álláspontja szerint Ángyán Józsefnek vissza kell adnia egyéni mandátumát. Ha ezt megteszi, becsületes marad, még akkor is, ha nem értünk egyet – fogalmazott, mert határozott álláspontja: ha egy ember kilép egy politikai mozgalomból, adja vissza az attól kapott mandátumát.

Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke „Kertmagyarország, Harmadik út” – a Szárszói Találkozó 70. évfordulója előtt címmel tartott előadást. Véleménye szerint a „Kertmagyarország” gondolata nem történelmi ábránd. Somodi Imre 1942-ben megjelent Kertmagyarország felé című művében megvalósítható gondolatokról írt – tette hozzá.

Szavai szerint a Harmadik út kifejezés nem különlegesség, hiszen van német út és más nemzetek is a maguk útját járják. A Lakiteleki Népfőiskola és a Nemzeti Fórum szervezésében hétfőn kezdődött meg a Kárpát-medencei Szabadegyetem. A vasárnapig tartó rendezvényen a Ravasz László-Ordas Lajos Közéleti Kollégium, a Varga Domokos Nagycsaládos Kollégium, a Wesselényi Miklós Népfőiskolai Kollégium hallgatói vesznek részt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.