Figyelem: megkezdődött az ellenőrzési akció

Zala megyében tavaly 13 ezer ellenőrzést végeztek a megyei kormányhivatal közlekedési felügyelőségének munkatársai.

TK
2013. 06. 04. 9:23
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Rigó Csaba Zala megyei kormánymegbízott Rédicsen, az egyik ellenőrzési pontnál tartott sajtótájékoztatón elmondta: a rendkívül nagy forgalmú M70-es autóúton és a 86-os főúton a szlovén, a cseh, a szlovák, a horvát, a román és az osztrák hatóságok munkatársaival közösen zajlik az akció.

Zala megyében tavaly 13 ezer ellenőrzést végeztek a megyei kormányhivatal közlekedési felügyelőségének munkatársai. 306 szabálysértési eljárást indítottak, 51 esetben javításra kötelezték a kiszűrt kamionokat, amelyekre 81 millió forint helyszíni bírságot szabtak ki – közölte a kormánymegbízott.

A megyén áthaladó teherjárművek mintegy 70 százaléka külföldi, elsősorban szlovák, cseh, lengyel és román rendszámú, a szabályszegések megoszlása is nagyjából ezt az arányt mutatja. Zala sajátos helyzetéből adódóan tudják végrehajtani a kiterjedt ellenőrzést, mert autópályáról problémás a teherforgalom kiterelése, de az M70-es és a 86-os határközeli szakaszain ez a forgalom zavarása nélkül megoldható.

Rigó Csaba felidézte, hogy a két évvel ezelőtti, az M70-esen történt, románokat érintő halálos buszbaleset után alakult egy munkacsoport, amelynek javaslatára olyan közlekedésbiztonsági beavatkozásokat hajtottak végre a veszélyes útszakaszon, amelynek köszönhetően javult a baleseti statisztika.

Kitért arra is, hogy az elektronikus útdíj bevezetésével javul a veszélyes anyagot szállító kamionok nyilvántartása, és miután a szállítmányuk baleset esetén jelentős problémát okozhatnak, az idén a zalai védelmi bizottság ezzel kapcsolatos gyakorlat szervezését tervezi.

Tóth András, a megyei közlekedési felügyelőség igazgatója kifejtette: a leggyakrabban feltárt probléma, hogy kopottak a kamionok gumiabroncsai, manipulálják a menetíró-készüléket, vagyis nem tartják be az előírt vezetési és pihenőidőt, gyakorta kopottak a fékek, és előfordul az is, hogy az autópálya-matricát csak személyautóra vásárolják meg.

Az MTI kérdésére elmondta: Rédicsen naponta mintegy hatezer, az M70-esen pedig mintegy kilencezer teherjármű lépi át kifelé és befelé a határt. Szándékaik szerint – éppen a forgalom nagysága miatt is – szeretnék az egy-egy kamionra jutó ellenőrzési időt csökkenteni, hatékonyabbá tenni.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.