Így segítette a családokat a kormány

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Az Orbán-kormány családpolitikájának már jól érzékelhető pozitív eredményei vannak, ezért Európában példaként tekintenek Magyarországra – mondta Soltész Miklós.

WA
2013. 06. 02. 17:56

Soltész Miklós felhívta a figyelmet az Egy közülünk című európai polgári kezdeményezésre, amelynek az a célja, hogy az Európai Unióban a fogantatástól kezdve minden embert illessen meg az élethez és a méltósághoz való jog. „El szeretnénk érni, hogy egymillió európai polgár aláírásával közvetlenül felkérjük az Európai Bizottságot, hogy az EU ne támogasson olyan kutatásokat, melyekben megfogant életeket pusztítanak el” – indokolta a kezdeményezést. Magyarországon már háromszor annyi aláírás összegyűlt eddig, mint amennyit a szervezők az országtól elvárnak, de őszig folytatódik az aláírásgyűjtés – tette hozzá.

Varnyú Ildikó, az Együtt az Életért Közhasznú Egyesület szakmai vezetője elmondta: a Lakiteleki Népfőiskola háromnapos rendezvényén az örökbefogadó családok találkoztak, a találkozót másfél évtizede minden évben megrendezik.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.