Külön embert nevezett ki Pintér az olajos ügyekben

Horváth András nyugalmazott rendőr dandártábornok koordinálja majd az olajszőkítéssel kapcsolatos nyomozásokat.

NT
2013. 06. 26. 6:38
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„A miniszteri biztos feladata az Országos Rendőr-főkapitányság nyomozó szervezeti egységeinél a szervezett bűnözői körök által az 1990-es években elkövetett élet elleni bűncselekmények, illetve az úgynevezett olajos ügyekkel összefüggő élet és testi épség elleni, vagyon elleni bűncselekmények hatékony felderítésének és nyomozásának irányítása, koordinálása” – áll a kedden megjelent belügyminiszteri utasításban. A miniszteri biztos a tevékenységét június 16-tól ez év december 15-ig látja el.

Feladatainak végrehajtása érdekében valamennyi érintett nyomozó szervezeti egységgel folyamatos és közvetlen kapcsolattartásra, egyeztetésre, továbbá adat, információ, illetve irat bekérésére jogosult. A miniszteri biztos a feladatát az országos rendőrfőkapitánnyal együttműködve látja el, feladatainak ellátásáról havonta jelentést tesz a belügyminiszternek – olvasható a Hivatalos Értesítőben.

Az olajszőkítés a rendszerváltás utáni Magyarország egyik legjobban jövedelmező illegális üzletága volt, becslések szerint a kilencvenes években több száz milliárd forinttal rövidült meg általa a költségvetés. A visszaélések elkövetésére a gépjárművekben használt gázolaj és a háztartási tüzelőolaj kettős ára adott lehetőséget. A két termék minőségileg azonos volt, de az utóbbit lényegesen olcsóbban értékesítették.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.