A Honvédelmi Minisztérium sajtóosztálya közölte: Horn Gyula hosszan tartó, súlyos betegséget követően a Magyar Honvédség Egészségügyi Központban (a budapesti Honvédkórházban) hunyt el szerdán.
A temetésről a család kívánsága szerint intézkedik az illetékes temetési bizottság – nyilatkozta az MTI érdeklődésére a Nemzeti Örökség Intézetének elnöke. Radnainé Fogarasi Katalin elmondta, hogy már beszélt Horn Gyula lányával, akivel később találkozik, hogy egyeztessék a kegyeleti eljárás részleteit.
Közlése szerint, hasonló körülmények között, ismert államférfi halála esetén ad-hoc jellegű bizottság jön létre állami szervek, a Miniszterelnökség, a Külügyminisztérium és a temetkezési intézet képviselőinek részvételével. A testület dönt az eljárás módjáról, úgy hogy eközben maximálisan figyelembe veszik az érintett család kívánságait.
Mivel Horn Gyula személyében nemzetközi hírű államférfi hunyt el, így várhatóan külföldi politikusok is le kívánják róni kegyeletüket a volt miniszterelnök sírjánál. Különösen német vendégekre számítanak a szertartáson – tette hozzá. Ez azt jelenti, hogy bizonyos időt igénybe vesz a temetés megszervezése – mondta Radnainé Fogarasi Katalin.
2011-ben Orbán Viktor a parlamentben, kérdésre válaszolva azt mondta, a kormány megalakítása után egy szocialista küldöttség megkereste őket, és arra kérték, hogy Horn Gyula maradhasson a Honvédkórházban állami kezelésben. Ez a döntés megszületett, az emberségesség okán – mondta a miniszterelnök, hozzátéve: „és ezzel el is mondtam mindent erről a kérdésről”.
Orbán Viktor tavaly levélben köszöntötte születésnapja alkalmából az akkor 80 éves Horn Gyulát. A kormányfő azt írta: minden, a köz szolgálatára felesküdött vezetőnek kötelessége elismerését kifejeznie az elődök munkája iránt, hiszen a nemzet felemelése csak együtt és csak az egymást követő nemzedékek összefogásával lehetséges. „Engedje meg, hogy a család, rokonok és barátok mögé sorakozva jó egészséget kívánjak! Isten éltesse 80. születésnapján!” – írta Orbán Viktor levelében.