Őszödi beszéd: Szabó Bálint mindent kitereget?

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Állítása szerint a következő hetekben a beszéd elhangzásától kezdve egészen a zavargásokig mindenről beszélni fog.

csitK
2013. 06. 26. 13:49

A Heti Válasznak adott május végi interjújában Szabó Bálint azt mondta, jelen volt, amikor a szocialista párt három akkori vezetője 2006 nyarán Rózsa-Flores Eduardo lakásán járt, és hallotta azt is, amikor a szomszéd szobában lejátszották az őszödi beszédről készült hangfelvételt. Nem nevezte meg a politikusokat, csak keresztneveket mondott: Katalin, Imre és Ferenc. Szabó Bálint az interjú megjelenését követően kilépett a DK-ból, s döntését azzal indokolta, hogy szabadon kíván mozogni  az ügyben.

Az őszödi beszédről készített hangfelvételből az önkormányzati választások előtt, 2006 szeptemberében először a Magyar Rádió közölt részletet, amelynek nyomán Budapesten tüntetések, majd zavargások kezdődtek. Gyurcsány Ferenc a beszédben egyebek mellett azt mondta, „nem csináltunk semmit négy évig”, „hazudtunk reggel, éjjel, meg este. Nem akarom tovább csinálni.”

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.