Ötmilliárdból csökkentené a kormány a gyerekek közötti különbséget

Ötmilliárd forint támogatásra pályázhatnak hazai és külföldi testvériskolai kapcsolatok kialakítására az Új Széchenyi Terv keretén belül az intézmények.

NT
2013. 06. 14. 20:27
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kovács Zoltán a helyi általános iskolában tartott sajtótájékoztatón hozzátette: a különböző adottságú iskolák közti kapcsolatépítésre szolgáló program lehetőséget teremt a tanulóknak és pedagógusaiknak arra, hogy megismerjék a sajátjuktól eltérő életminőségű és helyzetű társaikat, baráti együttműködést alakítsanak ki velük.

Közlése szerint kétkomponensű pályázatot írtak ki, egyik része a belföldi kapcsolatok erősítésére, a kisebbik, ám annál fontosabb része a külhoni, illetve európai uniós szinten megvalósuló testvériskolai együttműködések kialakítására hivatott.

A projekt a felzárkózás egyik eszköze, hiszen a hátrányos helyzetű, köztük roma származású gyerekek olyan lehetőséghez jutnak, miáltal más életkörülmények között, más településeken és más országokban élő társaikkal ismerkedhetnek meg – mondta Kovács Zoltán, megjegyezve: ezzel is csökkenthető az a távolság, amely adott esetben gyerek és gyerek, iskola és iskola, valamint közösség és közösség között van.

Hoffmann Rózsa köznevelési államtitkár arról beszélt, ha a felnőttek felidézik diákéveik szép emlékeit, akkor a többség előtt biztosan felvillan egy-egy osztálykirándulás élménye, ahol valami mást és másképpen tanultak meg, mint a tanteremben. Így van ez ma is, és így lesz mindig, az iskolai hétköznapokat felemeli és megszínesíti egy olyan élmény, amikor a gyerekek kimozdulnak megszokott környezetükből – fogalmazott az államtitkár.

Ezért az oktatásirányítás és a kormány nagy figyelmet szentel annak, hogy a gyerekek kapcsolatteremtését, a máshol való tanulás lehetőségét segítse, és erre „óriási mennyiségű pénzt, ötmilliárd forintot” fordít – húzta alá Hoffmann Rózsa. Az államtitkár szerint a projekt különös varázsa, hogy alapvetően olyan iskolákra írják ki, ahol nagyon sok az olyan hátrányos helyzetű gyerek, akinek családi körülményei miatt az életben kevés lehetősége adatik az otthonról való kimozdulásra.

A pályázatok benyújtása az A komponens esetében július 8-tól augusztus 8-ig, a B komponens esetében augusztus 8-tól szeptember 8-ig lehetséges. A pályázatok benyújtása és elbírálása folyamatos. A pályázati kiírás, illetve a jelentkezéshez szükséges adatlap a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség honlapján, a http://www.nfu.hu/doc/4137 linken érhető el.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.