Varga: Ez áll a döntésünk hátterében

Varga Mihály szerint ősszel akár feloldható is lesz a 69 milliárd forintos költségvetési zárolás, igaz, ebben a hektikus világban hónapról hónapra változik a helyzet.

BuL
2013. 06. 18. 6:53
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Előzetes becslések szerint a hétfőn bejelentett adóintézkedések pótolhatják az idei költségvetésben a vártnál alacsonyabb infláció miatt kieső, 110-120 milliárd forintnyi bevételt – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter kedd reggel a Kossuth rádió 180 perc című műsorában.

A gazdasági tárca vezetője emlékeztetett: „a pénzromlás idei visszaesésének mértéke minden várakozást felülmúl”. Ennek mindenki örül, s ez jó a gazdaságnak, de csökkenti a költségvetés bevételeit – tette hozzá.

Varga Mihály minderről a Hír TV-ben is beszélt hétfő este:

Évi ötezer forint többletterhet jelent az új tranzakciós adó egy átlagjövedelemmel és átlagos bankhasználati szokásokkal rendelkező magánszemély számára – a Bankmonitor.hu gyorselemzése szerint. Az új adónem hatása ellen leginkább bankkártyás fizetéssel lehet védekezni.

Varga Mihály szerint a hétfőn bejelentett lépések a jövő évi államháztartási egyenleget is javítják. Kivételt képez az önkormányzati adósság átvállalásának díja, ami az idei költségvetésben jelentkezik bevételként – mondta, hozzátéve, hogy ha Magyarország érzékelhetően csökkenteni tudja idei és jövő évi hiányát, akkor elkerülheti Málta sorsát, amely ellen új túlzottdeficit-eljárást kezdeményezett az Európai Bizottság, fél évvel azt követően, hogy egy korábbi eljárás megszüntetéséről döntöttek volna.

A nemzetgazdasági miniszter az interjúban arról is beszélt, hogy októberben vagy novemberben lehet eldönteni, fel lehet-e oldani a májusban bejelentett költségvetési zárolásokat, hiszen „akkor látszik majd, hogy milyenek az államháztartási folyamatok”. Mint mondta, „nagyon hektikus világban élünk, hónapról hónapra változnak a hozamok, a kamatszintek, a világgazdaság pillanatnyi helyzete”.

Varga Mihály elmondta: bízik abban, hogy ha a várakozásaiknak megfelelően alakulnak a folyamatok, akkor a zárolásokra nem kerül sor.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.