A csütörtöki időjárás már egyáltalán nem lesz vicces

Hét megyére és a fővárosra másodfokú figyelmeztetést, emellett a fél országra a heves zivatarok miatt is elsőfokú figyelmeztetést adott ki az OMSZ.

BuL
2013. 07. 24. 17:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Csütörtökön a legmagasabb nappali hőmérséklet 28 és 33 Celsius-fok között várható. A meteorológiai szolgálat veszélyjelzése szerint a napi középhőmérséklet 25 Celsius-fok felett alakulhat, emiatt narancssárga, vagyis másodfokú figyelmeztetést adtak ki Baranya, Bács-Kiskun, Csongrád, Fejér, Somogy, Tolna és Pest megye, valamint Budapest területére. Emellett Baranya, Bács-Kiskun, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém, Zala és Pest megyére, valamint a fővárosra a várható heves zivatarok miatt citromsárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést adtak ki. Ezek közül Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Somogy, Vas, Veszprém és Zala megyében az intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 millimétert meghaladó csapadék is hullhat, így emiatt ezekre a megyékre a felhőszakadás miatt is elsőfokú figyelmeztetés lesz érvényben.

 

 

A meteorológiai szolgálat szöveges figyelmeztetésében azt írta: csütörtök hajnaltól az Alpokalján, a Kisalföldön alakulhat ki zivatar. Napközben legnagyobb eséllyel a Dunántúlon és északon helyenként intenzívebb zivatartevékenység is valószínű. Ezek között rövid idő alatt 20-30 millimétert meghaladó csapadék, az óránkénti 70 kilométernél erősebb szél és esetleg jégeső is lehet. Egy-egy heves zivatar sem kizárt.

Mint írták, a napi középhőmérséklet főként a déli, délnyugati országrészben alakul 25 fok felett. A középső és északnyugati országrészben csütörtökön átmenetileg mérséklődik a nappali felmelegedés. A következő napokban azonban az országban tovább emelkedik a hőmérséklet. A nyár eddigi legerősebb hőséghulláma várható, az országos tiszti főorvos szerdától péntek éjfélig másodfokú hőségriasztást rendelt el.

A BKK-nál és a MÁV-nál is készülnek a rendkívüli időjárásra. Több városban vizet osztanak, locsolnak és légkondicionált menedéket biztosítanak a meleg elől menekülőknek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.