A fél gárda otthagyja az Amnesty International budapesti irodáját

Alkalmazottainak több mint fele felmondott az Amnesty International budapesti irodáján.

MNO
2013. 07. 17. 15:44
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hét alkalmazottból négy mondott fel. Jeney Orsolya, az AI magyarországi igazgatója úgy fogalmazott az eset kapcsán: „Sajnos gyakran előfordul egy kis, családias hangulatban működő szervezetnél, hogy amikor profibb működésre próbál váltani, az a munkatársak egy részének nem megy. A belső működés körül voltak konfliktusok, melyeket a munkatársak egy része nem is akart megoldani. Ők csak egy megoldást láttak, de az igazgatót nem ők, hanem az elnökség nevezi ki” – olvasható a 444.hun Jeney álláspontja.

A portálnak a távozó négy munkatárs közleményt küldött, amelyben azt írják: „A szervezet három évvel ezelőtt nagy krízisen ment keresztül. Egy munkavállaló, a jelenlegi igazgató, Jeney Orsolya maradt az irodában. Kétségtelen, hogy három év alatt sokat tett a szervezetért. Az eltelt időszakban ugyanakkor úgy látjuk, hogy az AI Magyarország jelenlegi vezetése alatt a szervezet rosszabbul teljesít, és kevesebbet nyújt annál, amire képes lenne. Azt gondoljuk, hogy a megfelelő szakmai munka feltételei nem biztosítottak. A távozás egyáltalán nem könnyű döntés, hiszen mindannyiunk számára nagyon fontos az Amnesty, az általa képviselt ügyek és értékek.”

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.