Selmeczi sajtótájékoztatóján közölte: a baloldal 7,5 milliárd eurónyi (nagyjából 2200 milliárd forintnyi) hitelt hívott le az IMF-től. „Ez az összeg ketyeg a bukott baloldal árcéduláján, ez a Gyurcsány–Bajnai-kormányok szélsőséges gazdaságpolitikájának az ára” – mondta a szóvivő. Hozzátette: a Gyurcsány–Bajnai-kormány minden egyes hivatalban töltött munkanapja milliárdos kárt okozott az országnak.
A kormánypárt szóvivője tájékoztatott arról, hogy a magyar állam jelenleg még 2,2 milliárd euróval (nagyjából 700 milliárd forinttal) tartozik a valutaalapnak, azonban ezt Magyarország két héten belül előtörleszti. Kifejtette még, hogy 2002-ben az első Orbán-kormány úgy adta át a kormányzást, hogy csökkenő pályán volt a devizaadósság, azonban a baloldali kormányok amit csak tudtak, elrontottak, illetve hitel nélkül képtelenek voltak működtetni az országot.
Hazánk viszont ma már képes arra, hogy visszafizesse az előző vezetés hibáinak az árát, az előtörlesztés pedig azt üzeni: Magyarország önálló, saját erejéből boldogulni képes ország – emelte ki tájékoztatóján Selmeczi. Szerinte ezzel az ország lezárja a múltat, és a növekedésre, illetve a családok és vállalkozások támogatására koncentrálhat. Ezzel nagyobb lesz az ország mozgástere.