Budapest Pride: nyomoz a rendőrség

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A szombati Budapest Pride-felvonulás utáni atrocitások ügyében fokozott ügyészi felügyelet mellett folytat büntetőeljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

NT
2013. 07. 09. 11:32

Sajtóhírek szerint Derdák Tibort, a sajókazai Dr. Ámbedkár Iskola igazgatóját, Orsós Jánost, a Dzsaj Bhím buddhista közösség vezetőjét és egy harmadik társukat támadták meg. Derdák Tibor több helyen is arról nyilatkozott, hogy a támadás után egyikük látleletet vetetett fel.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság vasárnap délutáni közleménye szerint a három férfi egybehangzóan azt közölte a Szent István körúton a rendezvény biztosításában részt vevő rendőrökkel, hogy támadóik nincsenek a helyszínen, róluk személyleírást adni nem tudnak, orvosi ellátásra nem tartanak igényt. A rendőrök az egyik férfin láttak sérülést, a felső ajkán halvány bőrpírt – áll a szövegben. A rendőrök a támadókat – mivel a sértettek elmondása szerint nem voltak a helyszínen – nem tudták igazoltatni, nem tudták előállítani.

A rendőrség – mivel a sértettek elhagyták a fővárost – már szombaton megkísérelte beszerezni a sajtóhírekben szereplő sérülésekről a látleletet. A sértettek nyilatkozataiban megnevezett egészségügyi intézmény azonban azt közölte a rendőrséggel, hogy a sértettek még orvosi vizsgálatukat megelőzően onnan eltávoztak, részükre látleletet nem adtak ki – írta a rendőrség vasárnap.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma mellett az MSZP, a Demokratikus Koalíció és az Együtt–PM is elítélte vasárnap, hogy három férfit bántalmaztak ismeretlenek a szombati Budapest Pride után.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.