Budapest Pride: vizsgálódik a rendőrség

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A BRFK adatgyűjtést folytat annak megállapítására, hogy szombat délután hat órát követően elkövettek-e közösség elleni erőszakot három, a Budapest Pride felvonulásról távozó férfi ellen.

WA
2013. 07. 07. 15:20

A rendőrség – mivel a sértettek elhagyták a fővárost – már szombaton megkísérelte beszerezni a sajtóhírekben szereplő sérülésekről a látleletet. A sértettek nyilatkozataiban megnevezett egészségügyi intézmény azonban azt közölte a rendőrséggel, hogy a sértettek még orvosi vizsgálatukat megelőzően onnan eltávoztak, részükre látleletet nem adtak ki – folytatódik a szöveg.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság végül leszögezi: „példák hosszú sora bizonyítja”, hogy a jogszabályok keretei között határozottan és következetesen fellép minden olyan megnyilvánulás ellen, amely megvalósítja a közösség tagja elleni erőszak bűntette tényállását bármely közösség vagy annak tagja sérelmére. Ennek azonban egyik elengedhetetlen feltétele a sértettek együttműködése – zárul a közlemény.

A bántalmazást az MSZP, a Demokratikus Koalíció és az Együtt-PM is elítélte.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.