Kocsis Máté nyílt levelet írt az őt beperlő Harangozónak

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Beperelte Kocsis Mátét Harangozó Tamás MSZP-s képviselő, álláspontja szerint ugyanis a politikus hamisan adta vissza szavait. A Fidesz kommunikációs igazgatója nyílt levélben reagált.

MNO
2013. 07. 20. 12:10

Másik szövetségesetekről, Gyurcsány Ferencről csak egészen röviden, március 9-én Salgótarjánban: „Én ezt a rezsicsökkentést akkor is ellenzem.” Pont.

Kedves Tamás!

A Hír tv szerda esti műsorában úgy fogalmaztál, hogy támogatjátok a rezsicsökkentést, de ezentúl (!) energiahatékonyságot növelő programba kezdene az MSZP. Egyrészről annak a szónak, hogy \'ezentúl\', olyan értelmezése is létezik, hogy innentől kezdve valami más lesz. Másrészről a fenti nyilatkozatok ismeretében finoman szólva is hazugság, hogy a baloldal támogatja a rezsicsökkentést.

Tamás!

Ugyan a párttársaidhoz hasonlóan, Te is félreérthetően nyilatkoztál a rezsicsökkentésről, de valóban nem azt mondtad, hogy „helyette”, hanem azt, hogy „ezentúl”. Ezt pontatlanul idéztem, ezért elnézést kérek Tőled!

A lényeg azonban nem változott: ti, baloldali politikusok hónapok óta félreérthetően nyilatkoztok a rezsicsökkentésről. Sokszor az az érzése a magyar embereknek, hogy ha rajtatok múlna, nem védenétek meg őket a külföldi szolgáltatóktól. Nem alaptalanul gondoljuk ezt: 2002 és 2010 között a szocialista kormányok 15 alkalommal emelték a villany és a gáz árát, egyiket összesen a kétszeresére, másikat a háromszorosára. Soha nem csökkentek a rezsiköltségek, mindig csak nőttek! Szerintünk nem véletlenül fogalmaztok manapság sem félreérthetően...

Kedves Tamás!

Szívesen elmegyek Veled a bíróságra, ha oda hívsz. Sok szocialista politikus úgyis jól ismeri ott a járást. Remélem, ott elmagyarázod, hogyan tudjátok támogatni a rezsicsökkentést, ha egyszerre „fenntarthatatlannak” és „szélhámosságnak” tartjátok. Ne reménykedj, mindenki el tudja majd dönteni, hogy hónapok óta ki is hazudozik valójában..

Munkatársi tisztelettel: Kocsis Máté frakcióvezető-helyettes”

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.