Lázár: Nem fizettek költségtérítést

A Miniszterelnökségen 2013-ban senkinek sem fizettek folyószámla-költségtérítést.

NT
2013. 07. 25. 21:57
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az államtitkár levelében tájékoztatta a szocialista politikust a szerdai kormányülésen született döntésről, amely szerint a jövőben a Miniszterelnökségen, a minisztériumokban, valamint háttérintézményeikben megszűnik a fenti kompenzáció . Lázár János jelezte, hogy a Gúr Nándor által kért, az állami vállalatokra vonatkozó adatokat bekéri, és arról is intézkedik, hogy beérkezésük után azonnal nyilvánosságra kerüljenek – zárul az államtitkár levele.

Az MSZP csütörtökön arra kérte a kormányt, hozza nyilvánosságra, kiket kompenzált a tranzakciós illeték miatt. A párt kérését Gúr Nándor, az MSZP alelnöke fogalmazta meg Lázár Jánosnak címzett nyílt levelében. Az ellenzéki politikus örvendetesnek nevezte, hogy a minisztériumokban és háttérintézményeikben megszüntetik a kompenzációt, ugyanakkor pontos tájékoztatást kér arról, kik és mekkora kompenzációban részesültek az állami cégekben, például a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alapban (MTVA), a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségben (NFÜ) vagy a Magyar Villamos Műveknél (MVM).

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.