Már a DK-ban is feltűnt: Gyurcsányt kigolyózná a baloldal

Szabó Zoltán szerint a balliberálisok is kigolyóznák Gyurcsányt, aki viszont természetesnek tartja, hogy hamarosan leülhet tárgyalni az MSZP-vel és Bajnaiékkal.

2013. 07. 23. 15:53
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Közeledik a választás, egyre nő a tét. Gyurcsány kigolyózása a demokratikus ellenzék táborában is fontos cél. Egyszerűen egy újabb próbálkozásnak voltunk tanúi” – ezt írta a Facebookon Szabó Zoltán annak kapcsán, hogy Ungár Klára egykori SZDSZ-es politikus az exkormányfőt sejti az őszödi beszéd kiszivárogtatása mögött. Szabó szerint ez az MSZP belügye.

Közben Gyurcsány Ferenc arról ír a közösségi oldalon, hogy pártjában természetesnek gondolják, hogy „az MSZP–E14 tárgyalást követően bekapcsolódjanak az ellenzéki összefogásról szóló érdemi konzultációkba”. Az egykori kormányfő az őszödi beszédből ismert fordulattal („nem érdemes felszisszenni minden hírre”) kéri híveit, hogy ne tulajdonítsanak nagy jelentőséget az ilyenkor szokásos taktikai küzdelmeknek. „Azért is alapítottuk meg a Demokratikus Koalíciót, mert másképpen szeretnénk politizálni. Ebbe az is beletartozik, hogy nem adjuk el magunkat, elveinket sem harminc ezüstért, sem egy képviselői helyért. Ebből nyilván nem engedünk” – írja Gyurcsány.

Ismert: az ATV internetes oldala korábban úgy értesült, Gyurcsány Ferenc semmilyen formában nem indul a 2014-es választásokon, a párt részéről azonban hevesen tagadták ezt. A DK-elnököt pedig valóban sokszor szapulják a balliberális oldalon, Juhász Péter, Bajnai Gordon millás szövetségese szerint például Gyurcsány Ferenc ugyanúgy egy elnyomó rendszert szimbolizál, mint Orbán Viktor.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.