Már nem kell aggódni a budai bomba miatt

Megszüntették az I. kerületben annak a területnek a lezárását szerda délután, ahol a tűzszerészek hatástalanítottak egy bombát a Pala utcában.

PR
2013. 07. 17. 13:36
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Várkonyi Melinda közölte: ez azt jelenti, hogy mindenki visszatérhet az otthonába a Clark Ádám tér, a Corvin tér, a Duna és a várfal által határolt, korábban kiürített területen. Megindulhatott a forgalom, a BKV-járatok is korlátozás nélkül közlekedhetnek.

Elmondta, a hatástalanításkor kiderült, hogy egy 50 kilogrammos, második világháborús szovjet rombolóbombát találtak kedden a társasház udvarán a kertépítő munkások. A tűzszerészek a helyszínen kiszerelték a robbanótest gyújtószerkezetét, a detonátor helyszíni megsemmisítésére nem volt szükség.  A már veszélytelen bombát rendőri kísérettel szállítják el a Magyar Honvédség központi gyűjtőjébe – tette hozzá a kommunikációs tiszt.

A rendőrség szerda reggel a lezárt körzetben házról házra járva kérte meg a lakókat, hogy ideiglenesen hagyják el otthonukat. Az érintett területen élőket igény szerint az Attila úti Petőfi Sándor Gimnáziumban helyezték el. A lehetőséggel kevesen éltek, többnyire idős emberek; nekik ásványvizet és ebédet biztosított az önkormányzat.
Az Országos Mentőszolgálat és az önkormányzat gondoskodott a fekvőbetegek, a mozgáskorlátozottak szállításáról. A kiürítés mintegy 80 házat, potenciálisan 1500-1600 embert érintett, ám a munkanap miatt ennél lényegesen kevesebben voltak otthon.

Az épületek kiürítése zökkenőmentesen zajlott, a lakók döntő többsége nem tartózkodott otthon szerda délelőtt, akik pedig lakásukban maradtak, nyugodtan fogadták a rendőri intézkedést. Többségük úgy nyilatkozott, hogy nem megy el az önkormányzat által kialakított befogadóhelyre. Csupán azt kifogásolták, hogy az eltervezett napjukat átrendezte a kialakult helyzet, ugyanakkor mindenki úgy nyilatkozott, bíznak a tűzszerészek szakértelmében.

Az ötven kilogrammos, második világháborús bombát kertépítési munkálatok közben találták a Pala utcában.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.