Így legalább 465 pontra volt szükség például a Budapesti Corvinus Egyetem alkalmazott közgazdaságtan és gazdaságelemzés szakára, valamint a magyar és az angol nyelvű nemzetközi tanulmányokhoz. Ugyanennyi pont kellett a Budapesti Gazdasági Főiskolán (BGF) és a Szegedi Tudományegyetemen a nemzetközi tanulmányok megkezdéséhez, és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen az alkalmazott közgazdaságtanhoz.
A gazdálkodási és menedzsment, valamint a nemzetközi gazdálkodás szaknál megtartották a korábban bejelentett 460-as határt. Így például a Corvinuson, a Műegyetemen, a BGF-en, Szegeden és a Széchenyi István Egyetemen is legalább ennyit kellett elérni a gazdálkodási és menedzsment szakhoz.
Az Eötvös Loránd Tudományegyetemre (ELTE) jelentkezők több mint 40 százalékát felvették – közölte az intézmény szerda este. Az egyetem közleménye szerint idén az összes felsőoktatásba jelentkező diák mintegy 9 százaléka, 8200 elsőéves hallgató került be az ELTE szakjaira.
Az intézmény húsz olyan képzést kínál, amelyekre 430 pont feletti eredménnyel kerülhettek csak be a felvételizők, mint például a pszichológia, a germanisztika, a jogász és a nemzetközi tanulmányok területe. Az ELTE szakjaira az átlag-ponthatár 346 volt.
Azon a 16 szakon, ahol a kormány és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) januári megállapodása alapján már akkor rögzítették az államilag finanszírozott tanulmányokhoz szükséges ponthatárokat, 9 esetben végül kevesebbet kellett elérni, mint a télen meghatározott pontszám.
Így például jogásznak mindenhová 464 ponttal lehetett bekerülni, vagyis eggyel kevesebb pontot kellett elérni annál, mint amennyit a januári részmegállapodásban rögzítettek. A kommunikáció és médiatudomány szakra az Eötvös Loránd Tudományegyetemen (ELTE), Debrecenben, Pécsett és Szegeden is 455 pontot kellett elérni. Ez azt jelenti, hogy a kommunikáció esetében 15-tel csökkentettek azon a 470 ponton, amelyet az említett megegyezés tartalmazott. Csökkent a turizmus-vendéglátás szakra eredetileg megszabott 465 pont is, 428-ra. Ugyanígy andragógiára 445 helyett 430-at, emberi erőforrások szakra 460 helyett 443-at, igazságügyi igazgatási alapképzési szakra 435 helyett 424-et, kereskedelem és marketing alapképzési szaknál 460 helyett 449-et, munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási alapképzési szaknál 425 helyett 410-et, pénzügy és számvitelnél pedig 460 helyett 458-at.