A Fidesz sajtóirodájának közleménye szerint márciusban a „Bajnai-gárda” erőszakosan és törvénytelenül betört a kormánypárt székházba. „Bajnai Gordon bár tagadta, hogy köze lenne az akcióhoz, azóta bebizonyosodott, hogy szoros kapcsolatban áll az erőszakos betörés több szereplőjével” – fogalmaztak, hozzátéve: egyértelmű, hogy politikai megrendelésére balhéztak és törtek-zúztak a székháznál.
A közlemény szerint a törvénytelen akció miatt – ahogy az jogállamokban szokás – nyomozás indult. A jogállamiság ellen a „Bajnai-gárda” most mégis panaszkodik. „Magyarországnak azonban nincs szüksége a szélsőségekre, ahogy a Magyar Gárdára, úgy a Bajnai-gárdára sem” – hangsúlyozták.
A március 7-én a Fidesz Lendvay utcai székházánál demonstrálók szombaton jelentették be, hogy panaszt nyújtanak be az ügyészséghez, miután megszűnt az ismeretlen tettes ellen indult nyomozás kényszerítés, illetve személyi szabadság megsértése miatt. Ugyanakkor arról is beszámoltak, hogy információik szerint a székházfoglalók ellen garázdaság miatt indított eljárást is megszüntetik, de az erről szóló határozatot még nem kapták kézhez.
Szabó Tímea, az Együtt–PM szövetség társelnöke hétfőn közölte, a kerületi jegyzőhöz fordulnak a Fidesz székházának életveszélyes állapota ügyében, ugyanis a rendőrségi határozatban az is szerepel, a székház több helyen is életveszélyes.
A Magyar Nemzet azt írta, akár minden héten kész utcai akciót szervezni az Együtt–PM. Álláspontjuk szerint a kormány kényszeríti őket arra, hogy kiálljanak, és elmondják a nyilvánosság előtt is, miért szükséges leváltani az Orbán-kabinetet.