Több mint 18 millió forint büntetést szabtak ki a parlamentben

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A legtöbbször, négyszer, a jobbikos Novák Elődöt sújtották pénzbírsággal, illetve tiszteletdíj-csökkentéssel.

WL
2013. 07. 12. 5:14

Az új földtörvény elfogadása elleni tiltakozás miatt június végén egy időközben elfogadott törvénymódosítás alapján már tiszteletdíjuk csökkentésével büntettek képviselőket. Az LMP-hez tartozó független Lengyel Szilviától, Osztolykán Ágnestől és Szél Bernadettől – akik egy molinóval és megafonba beszélve fejezték ki véleményüket – vonták le tiszteletdíjuk egyharmadát.

A Jobbik képviselői drasztikusabb tiltakozási formát választva zavarták meg a földtörvény zárószavazását. „A magyar föld átjátszása idegeneknek: hazaárulás!” feliratú transzparenssel az elnöki pulpitusra vonultak, és azt a levezető elnök többszöri figyelmeztetése ellenére sem hagyták el. A szavazások közben pedig azt skandálták: „Hazaárulók!”

Emiatt a negyven tiltakozó frakciótagot a lehető legsúlyosabb büntetéssel, egyhavi tiszteletdíjuk megvonásával szankcionálták, amit Latorcai János alelnök azzal indokolt, hogy a képviselők példátlan, közvetlen fizikai erőszakkal fenyegető magatartást tanúsítottak. A büntetés összesen 17 millió forintot tett ki, ebből a legtöbbet, 672 510 forintot Vona Gábor frakcióvezetőnek kell állnia.

A képviselők jövedelme tiszteletdíjból, választókerületi pótlékból és lakhatási támogatásból áll, utóbbi kettőt nem érinti a bírság.

A történtek miatt Kövér László házelnök letiltotta a Jobbik szakértőinek és alkalmazottainak parlamenti és irodaházi belépőkártyáját, mire az ellenzéki frakció „kényszerirodákat” nyitott a képviselői irodaház bejáratánál. Végül ezeket is felszámolta az Országgyűlés Hivatala, így most a Jobbik munkatársai az épület elé kényszerültek.

A bírságolások miatt a PM és az LMP politikusai is közölték, hogy a strasbourgi emberi jogi bírósághoz fordulnak. Szanyi Tibor önkényesnek nevezte a büntetés kiszabását, ő azonban azért kér jogorvoslatot az Emberi Jogok Európai Bíróságától, mert Kövér László házelnök kétszer is megakadályozta parlamenti interpellációjának elmondását. Novák Előd – akire a tavaszi-nyári ülésszakon 646 ezer forint büntetést szabtak ki – az alaptörvénnyel ellentétesnek tartja a bírságkiszabást.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.