Több mint tízezer határsértőt fogtak el

Kedd reggel fogták el a tízezredik, zöldhatáron érkező határsértőt. Legtöbbjük menekültstátusz iránti kérelmet nyújt be.

ELA
2013. 07. 17. 13:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szenti Szabolcs elmondta, tizennégy határsértőt fogtak el a rendőrök a polgárőrséggel együttműködve kedd reggel Mórahalom külterületén. Ennek a csoportnak az egyik tagja – egy Comore-szigeteki férfi – a tízezredik határsértő 2013-ban, akit a zöldhatáron fogtak el a szegedi határrendészek.

Csongrád megyében az idei év első félévében összesen valamivel több mint 11 500 határsértővel szemben intézkedtek az egyenruhások, közülük mintegy 1500-an voltak olyanok, akiket a határátkelőhelyeken tartóztattak fel.

Tavaly egész évben 4729 határsértővel szemben jártak el.

A határsértők közül legtöbben Koszovóból, Szerbiából, Afganisztánból, illetve afrikai országokból érkeztek. Az illegális bevándorlók jelentős része menekültstátusz iránti kérelmet nyújtott be – közölte a százados.

Az illegális bevándorlók ellátására, őrzésére, szállítására, a tolmácsok díjaira eddig 61 millió forintot költött a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság – tudatta a szóvivő.



Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.