Egyszerre emlékeztek a holokauszt és a kommunizmus áldozataira

Rétvári Bence és Ágh Péter közösen gyújtott mécsest a Hősök falánál.

TAN
2013. 08. 23. 12:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A megemlékezésen Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára és Ágh Péter, az Országgyűlés Ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottságának alelnöke, a Fidelitas elnöke közösen gyújtott mécsest a Hősök falánál, majd a múzeumban az áldozatok emlékére. Rétvári Bence ezt követően újságírók előtt arról beszélt, hogy a totalitárius diktatúrák áldozatainak európai emléknapja az első, amely egyszerre emlékezik meg a holokauszt és a kommunizmus áldozatairól. Magyarország és az egész közép-európai térség számára azért volt fontos ennek az emléknapnak az európai elfogadása, hiszen azt a fajta kettős mércét csökkenti, amelyet sokszor tapasztalni. Azt, hogy „valahogy azoknak az áldozatoknak az emléke halványabb, akiket a kommunista rendszer gyötört meg” – mondta.

Rétvári Bence hangsúlyozta, fontos, hogy az egész Európai Unióban mindenhol a mai napon mind a holokauszt, mind a kommunizmus áldozatairól megemlékezzenek. Megjegyezte, még nagyon sok munka van azzal kapcsolatban, hogy a nyugat-európai országok is ugyanúgy ítéljék meg a kommunizmus rémtetteit mint ahogy „mi, magyarok megítéljük”. Ágh Péter azt mondta, hogy „a barna és a vörös diktatúra” tönkretette a XX. századot, ezért fejet kell hajtani minden áldozat előtt. Fontos, hogy egész Európában emlékezzenek az áldozatokra – tette hozzá.

Az Európai Unió igazságügyi miniszterei lengyel-magyar-litván kezdeményezésre 2011. június 10-én Luxembourgban fogadták el azt a dokumentumot, amely a totalitárius rendszerek által elkövetett bűncselekmények áldozatainak emléknapjául az 1939-ben kötött Molotov–Ribbentrop-paktum – más néven Hitler–Sztálin-paktum – aláírásának évfordulóját, augusztus 23-át jelölte meg. Az emléknapot először 2011-ben tartották meg, akkor európai uniós kormányzati szintű konferenciát rendeztek a soros EU-elnök Lengyelország fővárosában, Varsóban. 2012-ben az esemény házigazdája Magyarország volt. Harmadszor, idén a soros EU-elnök Litvániában emlékeznek meg a totalitárius diktatúrák áldozatairól az európai emléknapon.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.