Fidesz: Folyamatosan nő a foglalkoztatás

A Fidesz véleménye szerint a szocialisták kormányzásuk alatt megduplázták a munkanélküliséget, és munka helyett segélyre ítéltek egész országrészeket.

MD
2013. 08. 15. 21:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Török Zsolt sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy az MSZP szerint a mostani kabinet semmit sem tesz a munkahelyek védelméért, csak a miniszteri biztosok és az államtitkárok száma nő. A szóvivő az ISD Dunaferr Zrt. példáját említette, ahonnan 1500 dolgozót küldenek el. Azt mondta: a Fidesz csak beszél a munkahelyvédelemről, de valójában a kormány mellett a XVIII. kerületi és a dunaújvárosi fideszes képviselők sem tettek semmit azért, hogy megakadályozzák az elbocsátásokat a Lőrinci Hengerműnél és a dunaújvárosi üzemben.

A Fidesz közleményében viszont arról írt, hogy a kormányváltás óta folyamatosan nő a foglalkoztatottak száma, nő a fizetések vásárlóereje, béremelési programok indultak a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók számára. A jelenlegi kabinet a fiatalok, a kisgyermekes édesanyák, a nyugdíj előtt állók kezét sem engedi el. A munkahelyvédelmi akció eddig több mint 730 ezer hátrányos helyzetű munkavállaló foglalkoztatását segítette – áll a közleményben.

A kormánypárt azt írta, hogy mindezeknek köszönhetően ma 160 ezerrel dolgoznak többen, mint a „Gyurcsány–Bajnai-kormány bukásakor”. A közlemény megfogalmazása szerint a szocialisták, mivel ők voltak azok, akik 2004-ben privatizálták, bizonyára jól tudják, hogy az acélipar globális válsága miatt évek óta nehéz pénzügyi helyzetben lévő Dunaferrnél történt sajnálatos leépítések ügyében az államnak csak igen korlátozott eszközei vannak. A magántulajdonos döntése miatt elbocsátott embereket azonban a megyei kormányhivatal minden rendelkezésre álló eszközével segíti – tették hozzá.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.