Fodorék nem mindent csinálnának úgy, mint az SZDSZ

Nem lesz az SZDSZ jogutódja a Magyar Liberális Párt, de várják az egykori SZDSZ-tagokat. Többen jelentkeztek, tagok és ismertebb figurák is, és már nyáron sor kerülhet a pártba való felvételükre – mondta el az ATV-nek Fodor Gábor sajtófőnöke.

2013. 08. 02. 18:26
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ) országos tanácsa június eleji ülésén elfogadta a javaslatot, hogy a párt kérje az ügyészségtől önmaga feloszlatását. Szekula István, Fodor Gábor sajtófőnöke a portálnak elmondta: „nincs olyan jellegű elképzelés, hogy jogutódok lennénk”, „vannak, amit nem kívánunk folytatni abból, amit az SZDSZ képviselt”. A liberális Fidesz és a liberális SZDSZ politikájából azonban emelhetnek be elemeket saját liberális politikájukba – tette hozzá.

A régi SZDSZ-ből már többen jelezték feléjük – tagok és ismertebb figurák –, hogy csatlakoznának ahhoz, amit ők képviselnek, „sokan érdeklődnek, nyitottak, jelezték, hogy Gábor oldalán folytatnák tovább”, őket „várjuk, szívesen vesszük” ezt a szándékot, „mindenkit, aki elkötelezett a liberális párt által képviseltekhez, tárt karokkal várunk” – mondta az Atv.hu-nak Szekula. Úgy véli, a nyár folyamán megtörténhet a tagok felvétele.

Szekula István arról is beszámolt, jelenleg hol tart a pártépítési folyamat. Minden héten tartanak „összpolitikai és liberális politikai szempontból fontos sajtótájékoztatókat”, a fővárosi ügyekre pedig nagyobb hangsúlyt fektetnek. Kiemelte, hogy Bősz Anett, Fodor Gábor egyik alapító társa is több témában szólalt már fel, például a hajléktalanok ügyében.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.