Fodorék ugranak, ha hívják őket

Fodor Gábor szerint biztos, hogy lesz ellenzéki együttműködés, amiben örömmel részt venne. A Magyar Liberális Párt elnöke még a hírhedt MSZP–SZDSZ-együttműködést is felemlegette.

PR
2013. 08. 26. 9:14
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Egyáltalán nem örülök, és csalódott vagyok amiatt, hogy megfenekleni látszanak az együttműködésről szóló tárgyalások az MSZP és az Együtt 2014 között, ez komoly gond” – mondta a 180 percben Fodor Gábor, a Magyar Liberális Párt elnöke. A politikus a Kossuth Rádió műsorában emlékeztetett rá: régóta tévútnak tartja, hogy a miniszterelnök-jelölt személyének kiválasztása került az ellenzéki politizálás középpontjába. Fodor szerint ez a helyzet az Együtt 2014 hibás döntése miatt alakult ki, és minél gyorsabban le kellett volna zárni a vitát.

Szerinte Magyarországról kellett volna beszélni, arról, hogyha az ellenzék kormányváltást akar, akkor mi a baja a kabinettel, és azzal szemben milyen alternatívát kínál. „Erről borzasztó kevés szó esett. Helyette folyamatosan csak arról szólt a vita, hogy Mesterházy Attila vagy Bajnai Gordon” – fogalmazott a politikus. Bár a személyek kérdése nem mellékes, de egy kevésbé jó miniszterelnök-jelölt is sikeres lehet, ha olyan hangulatot lehet teremteni az országban, hogy az emberek többsége azt gondolja: igen, változtatni kell. „A kiváló miniszterelnök-jelölt is el fog bukni, ha nincs ilyen helyzet” – tette hozzá.

Megjegyezte, az MSZP és az SZDSZ korábbi együttműködésének tapasztalata azt mutatja számára: a bizalom és a működőképes koalíció szempontjából is az a jó, ha a nagyobb párt nevezi meg a miniszterelnök-jelöltet.

Fodor Gábor szerint az egyik lényeges kérdés, amivel kapcsolatban hiányolta a vitát, hogy az ellenzék mit gondol az állam szerepéről, amit egyelőre nem lát tisztázottnak. Ennek kapcsán hangsúlyozta, a demokratikus ellenzéki oldalon a Magyar Liberális Párton kívül mindenki a „baloldali körben mozog”, az Együtt 2014 pedig „nem egy világos profilú szervezet”, és ő személy szerint nem nagyon tudja, hogy lényeges kérdésekről mit gondolnak.

A politikus azt is elmondta, a Magyar Liberális Párt mindenkivel örömmel tárgyal, aki hívja őket, nem hivatalos egyeztetéseket eddig is sokakkal folytattak, jó kapcsolatban vannak az ellenzéki vezetőkkel. Hozzátette: abban érdekeltek, hogy az ellenzéki erők között összefogás legyen, amiben a liberális párt is szívesen részt vesz. Már csak azért is, mert Magyarországon sok a liberális, ők pedig nem tudnak hová szavazni, csak a baloldali erőkre, miközben nyilvánvalóan szívesebben adnák voksukat egy liberális pártra.

Fodor Gábor azt is elmondta, egyetért Gyurcsány Ferenccel, a Demokratikus Koalíció elnökével, hogy az MSZP és az Együtt 2014 közötti tárgyalások mostani állása szerint lehet még együttműködés, de valami újat kell elkezdeni. Úgy tűnik, ez a típusú tárgyalás nem nagyon tud hová vezetni. „Biztos vagyok benne, hogy lesz ellenzéki együttműködés, de néhány hét kell még ahhoz, hogy ennek a pontos formáját megtaláljuk” – fogalmazott a 180 percben Fodor Gábor.

Ismert, az augusztus 23-i ellenzéki egyeztetés után Bajnai Gordon azzal állt elő, hogy közvélemény-kutatásokra alapozva döntené el, ki legyen a baloldali ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltje, valamint az Együtt–PM elképzelései szerint az egyéni jelöltek csaknem harmadát, 35-öt az Együtt–PM adná, az MSZP pedig 71 helyet kapna, és mindkét fél támogatná a másik jelöltjeit. Mesterházy Attila MSZP-elnök ultimátumként értékelte a tervet, és előválasztást javasolt. Elmondta azt is, hogy ha Bajnaiékkal nem sikerül a megegyezés, megkeresnek más pártokat is.

Szombaton komoly gellert kapott az előválasztási ötlet: Juhász Péter, az Együtt 2014 alelnöke ugyanis sajtótájékoztatón kijelentette: az Együtt–PM szerint kivitelezhetetlen Mesterházy Attila MSZP-elnök országos előválasztásra vonatkozó javaslata, de a Bajnai Gordon vezette választási szövetség kötelezőnek tartja az egyéni választókerületek felosztását a szocialistákkal.

Karácsony Gergely politikai stratégiának tartja a szocialisták esetleges kihátrálását a közös megállapodás hiányában. A Párbeszéd Magyarországért elnökségi tagja a Hír TV Versus című műsorában azt mondta: más baloldali ellenzéki pártokkal való összefogás nem feltétlenül hozhat sikert az MSZP-nek.

Tekintse meg a Hír TV Versus című műsorát!

 

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.