Garamvölgyi: Nem veszélyesek a menekültek

A Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács szerint a befogadóállomásokon és a közösségi szállásokon elhelyezett külföldiek semmilyen kriminális veszélyt nem jelentenek.

WL
2013. 08. 25. 8:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Garamvölgyi László közölte, a tanács azt követően jutott erre a következtetésre, hogy áttekintette a menekültügyi és migrációs helyzetet, illetve azokat az integrációs modellprogramokat, amelyeket a Belügyminisztérium Bevándorlási és Állampolgársági Hivatala (BÁH) tavaly indított. Hozzátette: a bűnmegelőzési tanács prevenciós stratégiájában kiemelt helyen szerepel az illegális migráció visszaszorítására tett hatósági intézkedések szakmai támogatása, annál is inkább, mert ez egy speciális bűnmegelőzési terület, ráadásul több kommunikációs célcsoporttal.

A tanács ugyanakkor azt is megállapította, hogy a menekültekkel kapcsolatban eleinte számos hamis információ látott napvilágot, különösen az interneten, a közösségi médiában. A kommunikációs igazgató szerint mostanra már a helyi lakosok inkább a saját tapasztalataiknak hisznek, mint néhány rosszindulatú bejegyzésnek, vagy a külföldiek viselkedésével, egészségi állapotával, sajátos kultúrájával kapcsolatos álhíreknek.

Garamvölgyi László kitért arra, hogy hasonló idegenkedés a nyugati világban is megjelent, annak ellenére, hogy több európai állam korábban gyarmattartó volt, így az ottani lakosság akár már évszázadok óta ismerheti az idegen kultúrákat, megszokhatta a külföldiek jelenlétét. Hozzátette: a 20. század végén egyébként is megfigyelhető egy spontán, „újkori népvándorlás” a világban, amit tetézett a szocialista blokk összeomlása, továbbá Magyarországot sem kerülte el a 2011-es „arab tavasz” következtében megindult migráció.

Jelezte, a bűnmegelőzési tanács ezzel kapcsolatban két fontos területre koncentrál. Erőteljes kommunikációval meg kell ismertetni a lakossággal az idegen kultúrák lényegét, további cél a tévhitek eloszlatása, a hamis információk cáfolása, illetve a BÁH integrációs programjainak elősegítése. Fontos, hogy megelőzzék az esetleges bűncselekményeket a konfliktusok mediatív kezelésével.

Garamvölgyi László közölte azt is: a tanács még idén reprezentatív közvélemény-kutatást kezdeményez, hogy minél szélesebb körben ismerjék meg az állampolgárok véleményét, majd az így összegyűjtött javaslatokat beépítik a nemzeti bűnmegelőzési stratégiába.

Kitért arra is, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács azt tapasztalja, hogy mostanság sokkal toleránsabbak az állampolgárok a külföldiekkel szemben, ami annak is köszönhető, hogy az érintett településeken, Debrecenben, Bicskén, Vámosszabadin, Balassagyarmaton, illetve Nagyfán a külföldiek jelenléte nem okozta a közbiztonság romlását, továbbá a külföldiek igyekeznek beilleszkedni.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.