Havi 116 milliót kaszáltak: vádemelés a budapesti fürdők ügyében

Indokolatlanul szervezték ki a fürdő alapfeladatát, az ügyet vádemelési javaslattal továbbították az ügyészségnek.

WA
2013. 08. 21. 12:47
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Közleményük szerint a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) korrupciós és gazdasági bűnözés elleni főosztálya hűtlen kezelés bűntette elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást 2010-ben, mivel a BGYH pályázatot írt ki alaptevékenységének, a fürdők működtetésének kiszervezése céljára, ezt egy frissen alakult cég nyerte meg. A projekt értéke öt évre hatmilliárd, vagyis havi 116 millió forint volt.

A nyomozásban beszerzett adatok alátámasztották, hogy a BGYH egyik vezetőjének kezdeményezésére a cég indokolatlanul szervezte ki az alapfeladatát. A pályázaton nyertes céggel 2009-ben tudatosan olyan szerződést kötött, amely egyoldalúan a kft.-nek volt előnyös. Az előnytelen szerződés megkötésével a gyógyfürdő vezető beosztású munkatársa a cégnek csaknem félmilliárd forint vagyoni hátrányt okozott – olvasható a rendőrség közleményében. A BRFK főosztálya az ügyiratot a napokban vádemelési javaslattal elküldte a Fővárosi Főügyészségnek.

Szőke László, BGYH jelenlegi vezetője üdvözölte a nyomozás lezárását. Mint mondta, annak idején még ellenzékben lévő fideszes politikusok feljelentése nyomán indult nyomozás a fürdők működtetésének ügyében. Szőke László arról is beszélt, hogy 2011-ben, amikor a cég vezérigazgatója lett, azonnal felbontották az elődje által kötött szerződéseket, s azóta a BGYH munkatársai működtetik a fürdőket. Ennek havi 86 millió forint a költsége, szemben a korábbi mintegy 120 millióval – jegyezte meg a vezérigazgató.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.