Már korábban is voltam a Tranziton, de emellett a Kommentár szerkesztőivel nagyon jó kapcsolatban vagyok, nagyra tartom azt a munkát, amit végeznek – minderről Prőhle Gergely beszélt az MNO-nak. A Külügyminisztérium helyettes államtitkára szerint a Kommentár az egyik legszínvonalasabb periodikává nőtte ki magát. Sokat elmond, hogy a mostani szervezőgárda kormányzati, vagy éppen komoly tudományos pozíciót tölt be – tette hozzá.
Idén először van jelen a fesztiválon a Külügyminisztérium önálló sátorral, aminek persze van egy ifjúsági vonatkozása, de nem lehet tagadni, hogy itt nagyon sok tanulnivalónk van – hangsúlyozta a politikus. Az itt lévő fiatalok lényegesen jobban tudnak élni az új médiumok adta lehetőségekkel, amelyek egyre inkább polgárjogot nyernek a külügyi kommunikációban – tette hozzá. Más európai külügyminisztériumokhoz képest itthon nem honosodtak meg a társadalmi média legkülönfélébb fajtái, a hazai külügyi közeg ebből a szempontból is konzervatív – fejtette ki a helyettes államtitkár.
„Manapság gyakran tapasztaljuk az ország érdekérvényesítésével kapcsolatban, hogy a polgári médiumokban is sokszor éri kritika a Külügyminisztériumot, hogy nem védi kellő intenzitással az országot.” Prőhle ennek kapcsán elmondta, hogy rengeteg érv szól amellett, hogy a Külügyminisztérium jól végezte a dolgát. Egyre világosabbá válik, hogy a külpolitikai tartalmak közvetítésében mind nagyobb jelentőséggel bír a sajtó, a diplomácia rejtett világa helyett bevett eszközzé vált a nyilvánosság – tette hozzá. „A sajtóhírek egy idő után leszivárognak a politikai közegbe, miközben a politikusok tudják, hogy nekik jóban kell lenniük a sajtóval.”
Prőhle szólt arról is, hogy egy ország külpolitikai érdekérvényesítését jelentős mértékben befolyásolja, hogy milyen módon tud a sajtóban érvényesülni. Természetes, hogy egy-egy törvényalkotási lépés vagy kinevezés esetében az ellenzék prizmáján keresztül láttatják külföldön a hazai folyamatokat, de ennek ellenére van egy konszolidációs folyamat. A helyettes államtitkár szerint az elmúlt egy év nemzetközi sajtójában ez világosan látszik, ezzel egyidejűleg van egy olyan trend, hogy mivel az európai válságkezelés eredménye nem egyértelmű, ezért azok az alternatív megoldások, amik már nálunk felmerültek, feltűnnek máshol is, ami elhalkítja a kritikus hangokat. Az utóbbi időben a magyar unortodoxia mint hogyha máshol is gyakorlattá válna – tette hozzá.
A helyettes államtitkár szerint a sajtóban megjelent kritikákra nem a digitális modernizáció a válasz, de annak is tudatában kell lenni, hogy például a Twitteren odavágott mondatok veszélyt jelentenek. Az elővigyázatosság, a kicsivel mélyebb tartalom és a gyorsaság együtt az igazi kunszt. Egy-két nagykövetség jó gyakorlata alapján idén ősz folyamán egy olyan továbbképzést tartunk a diplomatáinknak, ahol ezeket a korszerű médiumokat a magyar külpolitika szolgálatába tudják állítani – zárta szavait Prőhle.
A Tranzit – Fesztivál a határon részletes programja itt olvasható.
A fesztivál legfontosabb pillanatait az MNO, a Hír TV és a Lánchíd Rádió élőben közvetíti az olvasóknak, nézőknek és hallgatóknak.