Ismét rengeteg előállítás az Ozora-fesztiválon

A drogokkal kapcsolatos bűncselekmények miatt indított eljárások száma már 92-re nőtt. Ezúttal egy nagyobb értékű lopásról is beszámoltak a hatóságok.

csitK
2013. 08. 08. 13:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A rendőrségi közlemény szerint csütörtök nyolc óráig a kábítószerrel kapcsolatban elkövetett bűncselekmények miatt megindított büntetőeljárások száma 92-re nőtt. Ebből egy ügyben ismeretlen tettes ellen folyik a büntetőeljárás, 91 esetben pedig elvégezték a gyanúsított kihallgatását.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság közölte továbbá, hogy a biztonsági szolgálat jelzése alapján négy fiatal táskatolvajt fogtak el a Fejér megyei Dádpusztán zajló fesztiválon. A fiataloknak nem volt a belépőjegy megvásárlását igazoló karkötőjük, ezért a biztonsági cég a rendőrség segítségét kérte. A járőrök a négy fiatalnál nagyobb mennyiségű készpénzt és egy olyan övtáskát találtak, amelyben egy külföldi fesztiválozó iratai voltak. Elfogásuk előtt alufóliás csomagokat dobtak el, amelyekben kábítószergyanús anyagokat találtak.

A tizenkilenc éves székesfehérvári, a húsz és huszonkét éves százhalombattai férfinál, valamint a tizenhét éves százhalombattai lánynál elvégezték a drogtesztet, amely a három fiatalember esetében pozitív lett. A fiúkat így nemcsak lopás, hanem kábítószer-birtoklás miatt is gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették. A fiatalkorú lány ellen lopás miatt indult büntetőeljárás.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.