Két kórház is komoly összeghez jut

Az egri Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet 935 millió, a gyöngyösi Bugát Pál Kórház pedig 254 millió forint pluszforráshoz jut a kormány döntése értelmében.

WL
2013. 08. 05. 23:16
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Habis László hangsúlyozta, a betegek és az eredeti kórházfejlesztési projekt szempontjából is fontos a kormány döntése, amelynek eredményeként az egri kórházban háromszintes technológiai tömb jön létre új sürgősségi, diagnosztikai és higiénés osztállyal, továbbá 12 műtővel. Emellett stroke-ellátó központot is kialakítanak. A tervek szerint új helyre költözik a gyermekosztály és az igazgatóság is, a régi épületeket pedig elbontják, így nagyobb lesz a kórház területén a zöldfelület, és több lesz a parkolóhely is – tette hozzá a polgármester.

Nyitrai Zsolt elmondta, hogy a kórházaknak juttatott pluszforrásokról csomagban döntött a kormány: 11 intézmény kapott így támogatást. A legnagyobb összeg Egernek jutott. „Ez a döntés is azt mutatja, van különbség a kormányzati szemléletek között: míg a szocialisták lerombolták, privatizálták az egészségügyet, lásd a HospInvest esetét, addig a mostani kormányzat mindent megtesz a kórházak támogatásáért” – fogalmazott a képviselő.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.