Legközelebb Kőszegen ülnek össze a visegrádi négyek

Magyarországra látogat augusztus végén a cseh, a lengyel és a szlovák kormányfő – közölte Havasi Bertalan, a magyar miniszterelnök sajtófőnöke.

MD
2013. 08. 01. 11:43
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Orbán Viktor múlt pénteki rádióinterjújában jelentette be, hogy a tusnádfürdőihez hasonló nyári szabadegyetemet tartanak Kőszegen, és azon idén a visegrádi négyek kormányfői is részt vesznek.

Havasi Bertalan az MTI-nek azt mondta, hogy a szervezés, az előkészítés még zajlik; a tervek szerint augusztus 24-én délelőtt a fertődi kastélyban tanácskoznak a miniszterelnökök, délután pedig együtt fórumot tartanak a kőszegi „Tranzit – Fesztivál a határon” című rendezvényen, ahol több száz magyar és külföldi fiatallal találkoznak.

Legutóbb június közepén találkoztak egymással a visegrádi négyek kormányfői – kiegészülve Abe Sindzó japán miniszterelnökkel – Varsóban, ahol Orbán Viktor kijelentette, Magyarország a legjobb pillanatban veszi át az elnöki posztot, mert az ország éppen most lép ki a recesszióból.

Július elején Áder János köztársasági elnök is találkozott a V4-ek államfőivel Wislában, ahol a visegrádi együttműködés lengyel elnökségének értékeléséről, valamint a magyar elnökség programjáról is szó volt.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.