Megfosztanák a Fradit az állami támogatásoktól

Elvenné a Fraditól az állami támogatásokat a Raoul Wallenberg Egyesület a rasszista megnyilvánulások miatt.

LM
2013. 08. 20. 16:12
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„A Raoul Wallenberg Egyesület felháborodással figyeli, hogy folyamatosan antiszemita, rasszista kilengések tapasztalhatók a kormányzat által kiemelten támogatott FTC mérkőzésein és utána” – írja közleményében az egyesület. Emellett kitérnek a Wallenberg Egyesület korábbi soros elnökét ért „inzultusra”: ismert, Orosz Ferenc orrát eltörték egy Vidi elleni meccsen. Kitérnek rá, hogy az FTC táborában „a mostanihoz hasonló (a szombati MTK elleni mérkőzésen egy 'In Memoriam Csatáry László' felirat volt látható a zöld-fehérek táborában – a szerk.) direkt és indirekt antiszemita provokációk figyelhetők meg látható intézkedések nélkül”. „Ez azért is elfogadhatatlan, mivel a Fidesz pártigazgatójának – aki az FTC ügyvezetője – érdemben kellene kezelnie az ügyeket a kiemelt kormányzati felelősség miatt is. És az MLSZ-nek is” – írják. A Magyar Labdarúgó Szövetség vasárnap közölte, hogy a fegyelmi bizottsága vizsgálja az ominózus kiirást.

 

„A Raoul Wallenberg Egyesület elnöksége azt javasolja, hogy ne kaphasson semmilyen támogatást közpénzből – a folyamatban levőt pedig függesszék fel – az az egyesület, amelyik nem tesz érdemi intézkedést a mérkőzésein történő antiszemita megnyilvánulások ellen” – zárul a közlemény.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.