Vattayné Székely Noémi elmondta, hogy S. Ábelt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették. Az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálatának sajtóügyeletese péntek hajnalban az MTI-vel azt közölte, hogy egy férfi a Móricz Zsigmond körtéren a levegőbe, majd egy ottani gyorsétteremben a mennyezetbe lőtt. Az MTI az ügyet jól ismerő, névtelenséget kérő illetékestől tudta meg, hogy S. Ábel a személyes tárgyait a helyszínen hagyta.
A rendőrség péntek reggel a honlapján közzétett felhívásban gyanúsítottként nevezte meg a 26 éves férfit, akiről a fotó alapján is azonosítani lehetett, hogy azonos azzal a fiatallal, akit májusban a Fővárosi Törvényszék első fokon, nem jogerősen két és fél év börtönbüntetésre ítélt, egyebek mellett emberölés előkészületének bűntette miatt.
S. Ábelt a XI. kerület egyik egészségügyi intézményének bejáratánál fogták el, ahova – a Hír TV információi szerint – pszichiátriai kezelésre járt. A rendőrség lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés gyanúja miatt folytatja vele szemben az eljárást.
Futó Barnabás, a férfi védője a Hír TV-nek azt nyilatkozta: „S. Ábelnél törvényesen lehetett fegyver, fegyvertartási engedélyét ugyanis nem vonták vissza.” Futó Barnabás szerint semmi sem utalt arra, hogy lövöldözésre készül. S. Ábel előzetes letartóztatásának megszüntetése óta sok idő eltelt, 2011 novemberében volt, amikor is teljesen szabadlábra helyezték. „Az ítéletet is normálisan fogadta, pár hete kapta kézhez, és írásban is beterjesztette a fellebbezését. Majd vártuk, várjuk az ítélőtábla kitűző végzését” – nyilatkozta az ügyvéd az események után.
Végh József kriminálpszichológus szerint nem hibázott az, aki szabadon engedte a fiatal férfit, hiszen két év alatt sokat változhatott személyisége. „Nem véletlen, hogy a levegőbe lőtt, és nem emberekre” – mondta a szakértő a Hír TV-nek. Azt mondta, S. Ábel üzenni akart, hogy ölhetett volna, de ő nem gyilkos, bár ennek „elég buta módját választotta”.
S. Ábel a vád szerint a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen több diáktársának megölésére készült 2006 és 2010 között. A férfi az utolsó szó jogán tagadta bűnösségét. Az eljárás során egy év nyolc hónapot töltött előzetes letartóztatásban, illetve az igazságügyi elmemegfigyelő intézetben, ám 2011 novemberében kiengedték. Futó Barnabás akkor az Indexnek azt mondta, a Fővárosi Ítélőtábla azért helyezte szabadlábra védencét, mert „semmiféle bizonyíték nincs a bűnismétlés veszélyére”.