Részben megszüntették a nyomozást

Részben megszüntették, egyes tényállások miatt azonban még tart a nyomozás Kapus Krisztián fideszes kiskunfélegyházi polgármester ügyében.

WA
2013. 08. 05. 20:07
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A nyomozás határideje szeptember 14-e – tette hozzá a főügyészség. A Bács-Kiskun megyei város polgármestere ellen az elmúlt egy évben a volt jegyző, valamint ellenzéki politikusok bűncselekmények gyanúja miatt tettek feljelentést, önkormányzati ügyekkel kapcsolatban.

Kapus Krisztián hétfői közleményében azt írta, hogy „a Központi Nyomozó Főügyészség a feljelentéseket a kivizsgálásban egyesítette, majd a több hónapos nyomozást követően arra az eredményre jutott, hogy sem hivatali visszaélés, sem vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés, sem más bűncselekmény elkövetése nem történt a kiskunfélegyházi Városházán, így a nyomozást megszüntették”. Hozzátette továbbá, hogy a továbbiakban is elutasítja az „olyan politikai módszereket, amelyek mások ok nélküli lejáratásával kívánnak előnyt kovácsolni”. Kapus Krisztián azt írta: a személyét és tisztségét lejárató megnyilvánulások miatt jogi lépéseket tervez.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.