Tovább nyomoznak a Portik–Laborc-ügyben

Három hónappal meghosszabbították a nyomozást Portik Tamás és Laborc Sándor ügyében.

KG
2013. 08. 05. 9:02
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nagy Andrea, az ügyészség szóvivője az MTI megkeresésére hétfőn azt közölte, hogy az ügyben a nyomozás határidejét november 7-éig hosszabbították meg.

Az Alkotmányvédelmi Hivatal április 25-én oldotta fel a Portik Tamás és Laborc Sándor közötti két megbeszélésről készült hangfelvétel titkosságát. Az anonimizált leiratokat feltették az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának honlapjára. A dokumentumok szerint 2008-ban két alkalommal találkozott egymással Portik Tamás és Laborc Sándor, két másik ember társaságában. A megbeszéléseken készült hangfelvételek szerint Laborc a Portiktól származó, közéleti szereplőkre terhelő információkat a nyilvánosság előtt akarta felhasználni. A hangfelvételek leirataiból kiderül, Portik félt attól, hogy 2010-ben a baloldal elveszti a választásokat, és mindent megtett volna, amit kérnek tőle.

Április 30-án bejelentették, hogy az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága a Portik–Laborc találkozókat vizsgáló ténymegállapító albizottságot állít fel. A bizottság május 14-én tartotta meg alakuló ülését. Kocsis Máté, a bizottság fideszes tagja korábban azt mondta: javaslatot fog tenni arra, hogy az akkori politikai felelősöket – köztük Szilvásy György volt titokminisztert, és az akkori miniszterelnököt, Gyurcsány Ferencet is – hallgassák meg. Továbbá azt is kezdeményezi, hogy Gyurcsány Ferenc utódját, Bajnai Gordont is hallgassa meg a testület, mert – mint mondta – Laborc Sándor még az ő miniszterelnöksége idején is munkálkodott.

A ténymegállapító albizottság legutóbbi, július 15-ei ülésén döntöttek arról, milyen ütemezésben hallgatják meg az embereket. Az első meghallgatást augusztus 27-én tartják. Döntöttek továbbá a meghallgatandók első köréről is. Mile Lajos, LMP-s politikus, a testület elnöke elmondta: első körben a szolgálat munkatársait hallgatják meg és alulról felfelé haladó logika szerint később politikai szereplőket is meghallgathatnak. Hozzátette, hogy Portik Tamást, Laborc Sándort és Szilvásy Györgyöt is meghallgathatja az albizottság.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.