Átadták a Semmelweis Egyetem új centrumát

Ünnepélyesen átadták a Semmelweis Egyetem felújított, urológiai daganatokat kezelő uro-onkológiai centrumát kedden Budapesten.

NT
2013. 09. 17. 19:23
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mint mondta, sok szó esik a lányokat, asszonyokat érintő rákos betegségekről, ennek jegyében indult be a méhnyakrákszűrés, amely két éven belül „végigmegy az országon”, és ezentúl ezt a vizsgálatot a védőnők végzik. A férfiakat is érinti a kísérleti jelleggel elindított vastagbélrákszűrés.

Szócska Miklós hangsúlyozta, a prosztatarák korai felismerése több klinika és szakma összefogásával valósulhat csak meg. A felnőttek esetében sokkal rosszabb eredménnyel gyógyítják a rákos megbetegedéseket, mint a gyermekeknél, ami egyrészt a rossz életmódból fakad, másrészt abból, hogy későn ismerik fel a betegséget – tette hozzá.

Szél Ágoston, a Semmelweis Egyetem rektora felidézte, hogy „mester és tanítványa”, Romics Imre professzor és Nyirády Péter akkori adjunktus hat-hét éve fordult hozzá, a doktori tanács akkori elnökéhez azzal, hogy az urológiai szakterületen is hozzanak létre doktori programot. Nyirády Péter folytatta elődje munkáját, ennek eredménye az uro-onkológiai centrum felújítása – mondta a rektor.

Mint mondta, klinikájukon 2008-ban létesült uro-onkológiai központ, s ennek felújítása a nehéz anyagi körülmények között „óriási fegyvertény”. A beruházásban maga az egyetem, a klinika és a szponzorok is részt vettek, mert ezt csakis ilyen széles összefogással lehetett elérni – tette hozzá.

Nyirády Péter, az uro-onkológiai centrum igazgatója hangsúlyozta, céljuk az ebben a betegségcsoportban szenvedők gyógyulási minőségének javítása. Megjegyezte, hogy a fűtés és a világítás rendszerét korszerűsítették, illetve a kollégák munkakörülményeit is igyekeztek javítani.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.