Bajnainak visszautasíthatatlan ajánlata van a Fidesznek

Bajnai Gordon és Szabó Tímea Óbudán tartott lakossági fórumot, ahol a hangzatos szlogenek mellett Gyurcsány is előkerült.

LM
2013. 09. 12. 20:16
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szocialisták volt miniszterelnöke a szokásos kampányszövegekkel kezdett: „az ország jobbat érdemel, és többre is képes”, „gyere haza, maradj itthon!” stb., majd ugyanebben a hangnemben rátért a választásra. „Az első x-szel küldd el Orbánt, a másodikkal válaszd ki, ki vezesse az országot” – fogalmazott. Az „Orbán utáni világról”, esetleges kormányra kerülésükről szólva azt mondta, nem a „bosszúállással" indítanának, hanem azt szeretnék, „legyen végre új kiegyezés” Magyarországon, szűnjön meg az örökös háború, legyen építkezés.

Arra a kérdésre, hogy ha kormányra kerülnek, mit tudnak tenni a kétharmados törvényekkel, úgy fogalmazott: „ha nem lesz kétharmad, akkor ( ) olyan ajánlatot fogunk tenni a friss ellenzéknek, amit az nem tud visszautasítani”. Hozzátette: az ezt érintő taktikáról nem kíván többet mondani. Bajnai Gordon szerint ha „világos és egyértelmű” többségük lesz, akkor az új kormánynak a változtatást valamilyen politikai alkuban el kell majd tudnia érni.

A Gyurcsány-pártról azt mondta, ők is fontos részét képezik a kormányváltók táborának, ezért szeretnék, ha benne lennének az ellenzéki összefogásban. Hozzátette: ezért kötöttek Mesterházy Attila MSZP-elnökkel olyan megállapodást, amibe „bekalkulálták” a DK bevonásának lehetőségét. Azt hangoztatta, veszélyesnek és károsnak tartja, ha ellenzékiek egymás mellett indulnának a választáson.

Úgy tűnik, hogy nem teljes az egyetértés Bajnai pártjában, ugyanis Szigetvári Viktor nekiment főnöke volt főnökének és kijelentette: Gyurcsány Ferenc saját érdekeit a Demokratikus Koalíció érdekei fölé helyezte, ezért nem tudott megállapodni a szocialistákkal.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.