Baleset: eltört Hende Csaba válla

A 2122-es úton két személyautó ütközött, öten sérültek meg, a honvédelmi miniszter állapota stabil, de kificamodott a válla, melyben egy törést is találtak.

NT
2013. 09. 20. 5:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Két személyautó ütközött a 2122-es úton Szécsény és a hollókői leágazás között délután 5 óra körül. Az egyik autóban ült Hende Csaba honvédelmi miniszter, de a balesetet nem a tárcavezetőt szállító autó okozta.

Nagy Zsófia, az Országos Mentőszolgálat ügyeletese az MTI-nek azt mondta, hogy három embert vittek kórházba a baleset helyszínéről. A HM közölte, hogy az első helikopter a minisztert szállító autóval karambolozó járműben utazó embert vitte a Honvédkórházba súlyos hasi sérülésekkel. A második helikopteren volt a honvédelmi miniszter.

Mint azt Szabó István dandártábornok, a Honvédkórház parancsnoka elmondta: a miniszternek stabil az állapota. A jobb válla kificamodott, illetve az orvosok egy törést is találtak a vállában. A ficamot helyreállították, a törést illetően kiegészítő vizsgálatokat fognak lefolytatni, és pénteken döntenek a kezelésről.

A Honvédkórházba került másik sérült állapota szintén stabil, zárt hasi sérülése van, és őt is további vizsgálatoknak fogják alávetni. Szabó István megerősítette, hogy ez utóbbi sérült volt a Hende Csabáék autójával ütköző gépkocsi sofőrje. Mindkettőjüket bent tartják a kórházban.

A Honvédelmi Minisztérium a távirati irodával este aztán azt közölte, hogy a Hende Csabát szállító autó vezetőjét és másik utasát is kórházban vizsgálják.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs és pr-igazgatója csütörtök este az MTI-vel annyit közölt: a Nógrád megyei baleset helyszínére mentőkocsik és két mentőhelikopter is érkezett. A helyszíni ellátás után három férfit vittek kórházba súlyos sérülésekkel. Két sérültet mentőhelikopterekkel Budapestre, a harmadik sérültet pedig mentőautóval Balassagyarmatra vitték.

Az MTI biztos forrásból úgy tudja, hogy a karambol a Nagylóc és Zsunypuszta közötti szerpentines szakaszon történt, amelyet egy szécsényi raliversenyző-páros engedély nélkül le akart zárni. Szemtanúk beszámolója szerint a honvédségi autó megkülönböztető jelzést használva kerülte ki az illegális lezárást jelző embert, majd nem sokkal később karambolozott a ralisokkal. Ugyancsak szemtanúk beszámolójából úgy tudni, hogy a miniszter a saját lábán szállt ki a sérült autóból.

A Hír Televízió tudósítója a helyszínről elmondta, a baleset miatt az útszakaszt lezárták. Elmondta még, hogy egy szemtanú állítása szerint Hende Csaba miniszter és kollégája, valamint a másik személyautó utasai is megsérültek a balesetben, az MTI információi szerint összesen öten. A mentők két helikoptert is kivezényeltek a Szécsény és Hollókő közötti szerpentines útszakaszhoz – tette hozzá. Este negyed 8-ra már mindkettő helikopter megérkezett a Honvédkórházba.

A balassagyarmati Kenessey Albert Kórház traumatológiai osztályán ápolják súlyos sérülésekkel a Hende Csaba honvédelmi minisztert ért autóbalesetet feltehetően okozó raliautó navigátorát – értesült az MTI. A kórház sürgősségi osztályán, felhatalmazás híján, nem adtak információt a beteg állapotáról az MTI érdeklődésére csütörtök éjjel.

Öten sérültek meg abban a balesetben, amelynek a Hende Csaba honvédelmi minisztert szállító autó is részese volt csütörtök délután Nógrád megyében - közölte honlapján a rendőrség. A minisztert és a balesetet okozó sofőrt helikopterrel, Hende Csaba sofőrjét és a miniszter tanácsadóját pedig mentőautóval szállították a Honvédkórházba.

Az M1 Híradója úgy tudja, a raliversenyzőt a Híradó szerint eddig több mint hússzor büntették meg gyorshajtásért.

Szombaton három különböző városban, három programon vett volna részt a tárcavezető. Délelőtt 9 órakor Szolnokon a Magyar Ejtőernyősök Bajtársi Szövetsége és a Magyar Ejtőernyős Szövetség Első Ejtőernyős Napján – egyben a találkozó fővédnökeként – mondott volna megnyitó beszédet.

Délelőtt fél 12-kor Budapesten, a Hősök terén, a Nemzeti Vágta nyitányául rendezett ünnepségen helyezett volna el koszorút a Magyar Hősök emlékkövénél. Délután 2-től pedig Balatonfüreden „Romantikus Reformkor 2013” elnevezésű, reformkorhoz kapcsolódó fesztiválon is megjelent volna Hende Csaba.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.