A XI. kerületi DK-sok a forró nyári hónapok kivételével szerdánként rendszeresen adománygyűjtő kitelepülést tartanak a Fehérvári úti piac főbejárata előtt. Most az adománygyűjtés elmaradt, helyette a szombat délutánra, a Szabadság-hídra Gyurcsány Ferenc által meghirdetett DK-s nagyrendezvényt reklámozták.
– A nyár előtti kitelepüléseink iránt is nagy volt az érdeklődés – válaszolta a 11. Kerületi Hírhatár kérdésére dr. Bács Márton volt alpolgármester, az újbudai DK elnöke. – Sok szimpatizáns írta alá ívünket, és új belépők is akadtak, de arra, hogy másfél óra alatt hárman belépjenek, még nem volt példa. Most ez történt.
Információk szerint Kerék-Bárczy Szabolcs is az újonnan belépettek közé tartozik.
– Nem egyszerűen belépett, hogy aláírásával is kifejezze egyetértését. Most ugyan csak rövid ideig tudott maradni, de dolgozni akar részben a helyi, részben pedig az országos DK-ban – közölte a volt alpolgármester.
Maga az érintett ezt mondta a belépésről: – Azokat az értékeket, amelyeket én képviselek, a valós társadalmi támogatottsággal rendelkező magyar pártok közül ma a DK képviseli.
Kerék-Bárczy Szabolcs politikai pályafutása igen színes volt eddig is: a rendszerváltó MDF kormánya környékén tevékenykedett pályakezdőként, később pedig a Dávid Ibolya-féle MDF-ben is eljutott a szóvivőségig; mindeközben Bokros Lajosnak is adott tanácsokat.